fő tartalom

Még több EU-s forrást akarunk

Hírkép: Még több EU-s forrást akarunk

Ünnepi eseménnyel kezdődött a csütörtöki közgyűlés, Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi "Dunaújváros Ifjúságáért" díjat, melyet Schneider László, a Hikari Dojo Egyesület edzője vehetett át.
Ezt követően több mint ötven napirendi pont várt Dunaújváros képviselőtestületére.

Viszonylag régen volt már szóbeli csörte a közgyűlés ülésén, most is csak néhány percig tartott. Lőrinczi Konrád a Fidesz képviselője már az ülés első perceiben elkezdte sorolni választókerületének problémáit, kéréseit, Pintér Tamás polgármester szerint viszont nem a napirendhez tartozó volt a téma. Szó szót követett, a következő közgyűlésen meglátjuk, ki hallgatott a másikra?

Pályázni, pályázni, pályázni!

A korábbi sikeresen megvalósított projektek és a közvetlen elnyert Eu-s források további kiaknázása érdekében városunk szándékában áll további pályázatok benyújtása a jövőbeli nemzetközi felhívásokra, ezért fejlesztési terveinek érdekében szakértői segítséggel kívánja megvalósítani. Ez vonatkozik pályázatfigyelésre és projektgenerálásra, valamint pályázatírásra egyaránt.

Az EUCF - European City Facility - Városokkal a városokért – helyi fenntartható energetikai beruházások támogatása című pályázat keretében egy Beruházási koncepció kidolgozása mellett döntött a közgyűlés.

Városunk még februárban benyújtotta pályázatát az Országos Bringapark Program keretében kerékpáros pumpapálya létesítésére, ami pozitív elbírálást kapott, amihez most biztosította önkormányzatunk a szükséges önrészt.

Közgyűlésünk hozzájárult a „Dunaújvárosi Bölcsődék fejlesztése” című projekt megvalósítása érdekében eszközbeszerzéshez és a beszerzett eszközök beépítéséhez.

Beszámoltak a cégek

A törvényi kötelezettségeknek eleget téve a városi cégek elkészítették és benyújtották a közgyűlés felé a tavalyi évre vonatkozó beszámolóikat. A lejáró vezetői mandátumok miatt több esetben új tisztségviselőt is választott a testület.

Elfogadta a közgyűlés az Innopark 2022. évi beszámolóját, ugyanígy a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Szolgáltató Kft.-jét is, illetve egy évre Dr. Huszti Zsoltot választotta a társaság ügyvezetőjének. A DVG Zrt. beszámolója és idei üzlet terve is napirenden szerepelt, melyet elfogadott a közgyűlés, a cég vezérigazgatója és az igazgatóság elnöke továbbra is Bencsik István. Zöld utat kaptak a Dunanett Nonprofit Kft. benyújtott dokumentumai, a Dunanett Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője pedig szintén Bencsik István lett. Napirenden szerepelt a DKKA-Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nkft. éves beszámolója, szintén többségi támogatást kapott. A DV N Zrt. és a Vasmű u. 41. Irodaház Kft., illetve a Dunaújvárosi Turisztikai Nonprofit Kft. 2022. évi egyszerűsített éves beszámolóit elfogadta a testület, vezérigazgatójának, illetve ügyvezetőjének Horváth Anitát választotta meg. Az utolsó céges jóváhagyott beszámoló a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalathoz kapcsolódott, itt továbbra is Duka László irányíthatja a szervezetet.

Városi témák

Úgy döntött a testület, hogy pályázati kiírás mellőzésével, ingyenes ételosztás céljára bérbe adja a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete és a Miskolci Zsidó Hitközség számára az Erdő sor 37/A. szám alatt található volt kollégiumi épületet.

Összesen 285 gyermek óvodai felvételét kezdeményezték városunkban, így a közgyűlés elé kerülhetett a Dunaújvárosi Óvoda következő nevelési évében indítandó csoportok száma. Szeptembertől 10 tagintézményben összesen 48 csoport működését támogatja, illetve finanszírozza önkormányzatunk.

A Városvédők Újtelepért Egyesület 500.000 Ft összegű támogatást kért és kapott az idei évi programjaik megvalósításához. Közgyűlése úgy határozott, hogy a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület részére a II. Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta kajak-kenu verseny megrendezéséhez 5 millió forint támogatást nyújt.

Parkolók épülhetnek a Mátyás király út 1. szám melletti zöldterületen, az erre vonatkozó engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése után most a vállalkozási szerződés megkötéséről határoztak a képviselők.

  • Létrehozva: 2023. május 19.