fő tartalom

November 11-én lomtalanítás lesz: két helyen lehet majd leadni a felesleges lomokat

Hírkép: November 11-én lomtalanítás lesz: két helyen lehet majd leadni a felesleges lomokat

Éveken keresztül rendszeresen és sikeresen zajlott Dunaújvárosban a lomtalanítás és éves szinten több száz tonna hulladéktól tudott megszabadulni a lakosság. Az év közben életbe lépett hulladékgazdálkodási törvény változása miatt volt egy kis kényszerszünet a lomgyűjtésben, de lesz folytatás, idén egyszer, jövőre pedig a megszokottak szerint.

Tavasszal szinte minden hétvégén volt valahol lomtalanítás a városban. Egyrészt mert igény volt rá, másrészt azért, mert tudható volt, hogy a hulladékgazdálkodási törvény változása miatt lesznek, lehetnek fennakadások. Mezei Zsolt alpolgármester arról tájékoztatott, hogy már az idén, ha nem is a teljesen megszokott formában, de lesz lomtalanítás.

– Változott a hulladékgazdálkodási rendszer, ez pedig azt jelentette, hogy sok tárgyalást és egyeztetést kellett lefolytatnunk annak érdekében, hogy folytatni tudjuk a lomtalanítást. Azt kell mondanom, hogy ez idáig tartott. Tekintettel arra, hogy lassan vége az esztendőnek, az idén egy alkalommal lesz lomtalanítás városunkban, jövőre pedig minden bizonnyal a már megszokott módon tudjuk folytatni.

Mezei Zsolt tájékoztatása szerint az idei esztendőben tehát egy alkalommal, november 11-én lesz lomtalanítás Dunaújvárosban. Zöldhulladék és építési törmelék kivételével lehet majd megszabadulni a felesleges lomoktól, akár az elektronikai hulladékoktól is. November 11-én két lomtalanítási pont lesz a városban, a Római városrészben és Béke városrész nagyparkolójában. Ezen a napon 8 és 13 óra között várják a dunaújvárosiakat a két helyszínen.

November 11-én lomtalanítás lesz: két helyen lehet majd leadni a felesleges lomokat

  • Létrehozva: 2023. október 30.