Jelenlegi hely
Látványos építkezés folyik, hamarosan körbe tekerhetjük a várost
A nyár végén éppen befejeződött a Kandó Kálmán téri csomópont beruházása, máris elkezdődött, ráadásul párhuzamosan több helyen is, a dunaújvárosi kerékpárút-hálózat építése. A 619 millió forintos európai uniós pályázatnak köszönhetően hamarosan az egész város körbetekerhető lesz.
A látványos kivitelezés hetek óta zajlik Dunaújvárosban, a Dózsa György úton, az Aranyvölgyi úton, de a beruházás része a szomszédos települések összekötése Dunaújvárossal, így a Szalki-sziget és Rácalmás irányába is dolgoznak a szakemberek. Nagy előnye ennek a beruházásnak, hogy nem csak kerékpárút, hanem több szakaszon járda, illetve újonnan leaszfaltozott utak is részei a projektnek, így mindennek nem csak a kerékpárások veszik majd hasznát. A kerékpárút-hálózat építését kedden megnézte Pintér Tamás polgármester is:
– Azt gondolom, hogy most egy olyan beruházás zajlik városunkban, ami fontos a városlakóknak. A fejlesztés célja, hogy kerékpárral az egész város körbe tekerhető legyen, 7 km új kerékpárút épül a városban. A kivitelezés hetek óta zajlik, igen látványosan, a Dózsa György úton, az Aranyvölgyi úton, a Barátság városrészben, de a beruházás része a szomszédos települések összekötése Dunaújvárossal, így itt a Szalki-sziget és Rácalmás irányába is dolgoznak a szakemberek. Itt pedig, a sziget csúcsában, a vasúti sínen való átkelés okozott komoly problémákat, hiszen jelentős színt béli különbségek voltak, ez most megszűnik és akadálymentes közlekedés válik lehetővé. Szeretnénk majd arra ösztönözni az embereket, hogy az új kerékpáros úthálózat átadása után akár a napi közlekedést is újra lehet gondolni, sokkal bátrabban lehet majd alternatív közlekedési eszközöket választani.
Pintér Tamás elmondta még, hogy nagy előnye ennek a beruházásnak, hogy nem csak kerékpárút, hanem több szakaszon járda, illetve újonnan leaszfaltozott utak is részei a projektnek, így sokan, nem csak a kerékpárosok fogják tudni használni az új utakat. A kerékpárút hálózat várhatóan az év végére készül el Dunaújvárosban.
A kerékpárút fejlesztés leglátványosabb része az Aranyvölgyi úton és a Dózsa György úton zajlik, pedig a Szalki-szigeti szakasz is legalább ilyen fontos. Az Aranyvölgyi úti kerékpárút folytatásaként kerékpáros nyomvonal került kijelölésre a Szalki-sziget, illetve Rácalmás irányába. Az Arany János utca, Tisza utca, Szent István utca, Halász sor, Üdülő sor, Sirály utca lakóutcák hálózata képezi a Dunaújváros-Rácalmás kerékpárút szakaszt - csatlakozva a Rácalmás Város közigazgatási területén megvalósult kerékpáros infrastruktúra fejlesztéshez. A tervezett Dunaújváros-Rácalmás kerékpárút-kerékpározható közút hossza 3 kilométer.