fő tartalom

Újabb kikapcsolódási lehetőség fiataloknak és idősebbeknek egyaránt

Hírkép: Újabb kikapcsolódási lehetőség fiataloknak és idősebbeknek egyaránt

Az Országos Bringapark Program keretein belül, összesen 44 millió forintból, 21 millió forint támogatással készült el és adták át hivatalosan is múlt hét végén a dunaújvárosi pumpapályát.

Megtörtént a műszaki átadás-átvétel, miénk a pumpapálya, ami az egykori vidámpark területén, a Kalandparkban található. Az átadón Tóth András, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség kötelékébe tartozó Országos Bringapark Program projektvezetője számolt be a részletekről:
– Az elmúlt négy évben mintegy százhúsz hasonló pályára sikerült támogatást nyújtania az aktív Magyarországért felelős államtitkárságnak, és körülbelül nyolcvan már el is készült. Ez a legnépszerűbb pályatípus, hiszen akár már a két-három éves gyermekek is tudják használni, de az idősebb generációk is kitűnő elfoglaltságot találhatnak benne maguknak, persze vérmérséklettől függően.

A Kalandpark területe egyre több és színvonalasabb sport és szabadidős programnak a helyszíne lehet. Pintér Tamás polgármester kiemelte, a most átadott pumpapálya is ezt a célt szolgálja:
– Nagy örömmel tölt el, hogy Magyarország Kormánya is támogatta a kezdeményezésünket, hogy Dunaújvárosban pumpapálya létesüljön. A beruházás összege mintegy 45 millió forint volt, ebből 21 millió forint támogatást kaptunk. Ez az új létesítmény a jövő évi Bringatúrának is fontos szereplője lesz, hiszen itt fog véget érni a túra útvonala.

Bizonyára sokak örömére szolgál majd ez a lehetőség: a fiatalok nyilván játszi könnyedséggel fogják megtanulni a pumpapálya lényegét, azaz a kézzel és a lábbal végzett pumpáló mozdulatokat, amelyek lendületet kölcsönöznek a kerékpárnak, így azután tekerni sem kell, és máris lehet körbe száguldozni a pályát. Az extrém kerékpáros pályát Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is kipróbálta.
– Az elmúlt időszakban már kiderült, hogy a fiatalok nagy örömmel fogadták ezt a fejlesztést. Aki ismer, az tudhatja, hogy gyakran kerékpározom. Ezt az extrém pályát már én is kipróbáltam, és büszkén állíthatom, hogy ez egy nagyszerű kikapcsolódási lehetőség.

Dunaújvárosban tehát már pumpapálya is szolgálja a szabadidős és sporttevékenységet, egy újabb lehetőség, persze vérmérséklet szerint – fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

  • Létrehozva: 2023. november 28.