Jelenlegi hely
Szombaton töltsünk együtt egy délutánt!
Idén XII. alkalommal lesz Kolbásztöltő Fesztivál, ezúttal azonban egy igazán különleges helyszínen, a felújított Mondbach-kúria udvarán, ahová kisvonat közlekedik majd.
Február 24-én (szombaton) tehát 12 órától érdemes lesz kilátogatni a kúriába, ahol kóstolásra és kolbásztöltésre egyaránt lesz lehetőség.
A részletes programról, és a pontos parkolási lehetőségről, valamint a kisvonat menetrendjéről a kattintás után olvashatnak.
Február 24-én (szombaton) 12 órától a Pentele városrész egyik ékkövének számító, felújított Mondbach-kúria udvarán várják az érdeklődőket és a versenyző csapatokat a XII. Kolbásztöltő Fesztiválon, ahol lényegében idén is változatlan a forgatókönyv: minden csapat a helyszínen elkészített három kiló kolbászalapanyaggal nevezhet, amelyet a helyszínen saját fűszerezéssel elkészít és betölt, majd 15 óráig a zsűri számára 1 pár sült kolbászt tálal, amelyet értékelnek és díjaznak.
Fontos tudni, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a csapatok ezúttal is maguk biztosítják az elkészítéshez szükségeseket: 3 kg húst, darálót, kolbásztöltőt, fűszereket, belet, valamint a kolbász sütéséhez szükséges sütőberendezést, továbbá a látogatók részére minden csapatnak gondoskodnia kell kolbász kóstolóról, kenyérrel és mustárral tálalva, így a vendégek megízlelhetik a legfinomabb kolbászokat.
A jó hangulatról élő lakodalmas zene és Suplicz Mihály ceremóniamester gondoskodik, valamint fellép egyebek mellett például 15 órától a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, 15:30-tól a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Népdalkör is.
Emellett ingyenes pálinka - és kolbászkóstoló, valamint ingyenes forró tea és rétes csalogatja a kilátogatókat.
A Kolbászfesztivál alatt ismét Kisvonat járja majd a várost, amelynek menetrendjét itt olvashatják:
Az autóval érkezők pedig a Petőfi Sándor utca felől parkolhatnak. A Magyar úti főbejáraton csak gyalogos forgalom lesz!