Edukáció és programözön az autómentes napon

Véget ért az Európai Mobilitási Hét, Dunaújvárosban is jól sikerültek az ennek apropóján szervezett programok. Az autómentes napon például parádés hangulat töltötte meg a Petőfi ligetet, minden korosztály talált magának elfoglaltságot.

Elnézve a világban zajló eseményeket, a nyári hőfokokat és a legutóbbi árhullámot, a klímaváltozás már nem csak az ajtón kopogtat.

Szemléletformálás

A jövő vagy zöld lesz, vagy semmilyen. Ezt az egyre fontosabbá váló mondatot Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester többször is említette a múlthét folyamán, hiszen Dunaújváros is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét kezdeményezéséhez. Az alpolgármester szerint a városban megvalósult programsor egyik legfontosabb célja a szemléletformálás – ha beépítjük a „zöld gondolatokat” az életünkbe, apró lépésenként, de sokat tehetünk egy élhetőbb jövőért.

Szabó Zsolt azt mondta, már fiatal korban elkezdeni a szemléletformálást, hisz nekik már van esélyük egy olyan világban felnőni, ahol az emberek már tudatosabban élik a mindennapjaikat. Nem kell nagy dolgokra gondolni: tartsuk szem előtt a mértéktartást, gyűjtsünk szelektíven. Hosszútávon igenis sokat jelent.

[node:title]

Programözön

Az autómentes napon kerékpáros-rolleres akadálypályán ügyeskedhettek a fiatalok, illetve a legkisebbek a Vasvári mellett készíthettek aszfaltrajzot. Kitelepült a Dunaújvárosi Egyetem és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egy-egy állomással, de várták a látogatókat a Polgármesteri Hivatal interaktív állomására is.

Az egyetem jóvoltából napelemmel és gőzzel működő eszközöket, illetve ehhez kapcsolódó technológiákat és kísérleteket láthattak a látogatók. Hatalmas sikert arattak az intézmény VR szemüvegei is, amelyek használatára sokszor egymást is tanították a fiatalok.

A bolygónk mellett érdemes azért magunkra is odafigyelni. A rendőrség az egyetemhez hasonlóan „szemüvegekkel” készült, ám ezek nem virtuális, hanem eltorzított valóságot mutattak a felhasználóknak. Kiss Dénes azt mondta, az alkohol és kábítószer befolyásoltságot szimuláló eszközök megmutatják, milyen nehéz hétköznapi dolgokat végezni bódult állapotban, mennyire nehéz (és veszélyes!) így közlekedni, és milyen könnyen válhatunk bűncselekmények áldozatává.

Az autómentes napon egyébként ingyenes volt a helyi buszközlekedés – ezzel a lehetőséggel is sokan éltek a városban.

 

módosítva
2024. október. 09.

facebook megosztás