2025. máj. 11.
Ferenc
Önkormányzat és kamarai együttműködés az előkészítésben
Már teljesen hivatalos, hiszen megérkezett a győztes pályázati értesítés, Dunaújváros konzorciumvezetőként fogja össze 9 ország 11 városát a SteelCityZen projektben, ami munkahelyteremtésről, átképzésről szól.
Ennek a pályázatnak az előkészítő egyeztetésén vett részt Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, aki a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara küldöttségét fogadta:
- 170 beérkezett pályázatból 32 nyertest választottak és ami legfontosabb, a mienk a győztesek között van. Már hivatalos, megkaptuk az értesítést. A város gazdasági önkormányzatával, a dunaújvárosi iparkamara vezetésével egyeztettem a pályázattal kapcsolatban, hiszen a pályázat benyújtásakor az iparkamara egy stratégiai tanácsadó szerepkörben lett megjelölve. A partnerségünk egy ilyen kérdésben érthető és logikus, hiszen olyan átképzési, munkahelyteremtési programról beszélünk, amire Dunaújvárosban igazán szükség van.
Ahhoz, hogy áprilisig megköthessük a szerződést és megkapjuk a támogatási összeget, egy tervet és vállalásokat kell letennünk az asztalra, hogy a pályázat 3 éves intervallumában mit fogunk megvalósítani. Az előkészítés zajlik, ennek egy fontos állomása volt az iparkamarával való egyeztetés. Úgy kell megvalósítanunk ezt a pályázatot, hogy minden dunaújvárosi, aki dolgozni akar, az dolgozni tudjon. Ezt senkitől nem lehet elvenni, elvitatni. Mondhatnám úgy is, hogy senkit nem hagyunk az út szélén. Valódi, a kormány tétlenségét kiváltó segítséget tudunk most ezzel nyújtani.
Nagyon fontos ez az időszak, mert nem csak a sarokfeltételeket kell megfogalmaznunk, hanem azt is fel kell mérnünk, hogy mire van szüksége a dunaújvárosi munkaerőpiacon jelenlevő foglalkoztatóknak. Erre van egy kérdőíves időszak, amit egyébként a projekt kötelezően elő is ír nekünk.