Újabb szépkorú polgárunk lett 90 éves

Szívesen nosztalgiázó 90 éves szépkorút köszöntött Dunaújváros önkormányzata. Valentovics Istvánt, Pista bácsit Barta Endre alpolgármester látogatta meg otthonában. A születésnapos családja körében fogadta a város jókívánságait. 

Valentovics István 1935-ben született Budapesten, majd Dunaföldváron nevelkedett lánytestvérével együtt.

A biztos pont a "H 7"

A 90. életévét a közelmúltban betöltött Pista bácsi komoly nehézipari múlttal büszkélkedhet: általános iskolai tanulmányai után géplakatosnak tanult Budapesten a Ganz Hajógyárban. Pályaválasztása összekapcsolta Dunapentele épülésével és fejlődésével. A Dunai Vasmű indulásakor géplakatosként állt munkába a „Mechanikában”.

Többszörös „Kiváló Újítója” és „Kiváló Dolgozója” volt munkahelyének, sőt, 1983-ban a „Kiváló Munkáért” kitüntetésben is részesült. Hűséges volt és maradt a gyárhoz: munkával töltött éveit a kezdetektől nyugdíjazásáig a Vasműben töltötte.

Újabb szépkorú polgárunk lett 90 éves

Az 1985. októberi ÜST újságban Füzék Jenő így gondolt rá:
„Aki egy kicsit járatos a vasasszakmában, az tudja, hogy a ’H 7’ egy illesztést takar. Nálunk, a mi üzemünkben egy dunaújvárosi lakatost, Valentovics Istvánt nevezzük így. (…) Munkáján keresztül megismertem olyan embernek, aki precíz, pontos, akire illik a ’H 7’ jelző. Javításkor új arcok jöttek, az emberek újra kicserélődtek, vezetőket leváltottak és kineveztek. Csak egy ember maradt a biztos pont, a ’H 7’, aki a hengercsiszolót javítja évről évre, igen nagy szakértelemmel, pontossággal és megbízhatósággal.”

Valentovics István 1995-ben, a Dunaferr Fejlesztő és Karbantartó Kft. dolgozójaként vonult nyugállományba, de a mai napig szeretettel és lelkesedéssel „szakmázik”, nosztalgiázik.

Újabb szépkorú polgárunk lett 90 éves

Máig imádja Dunaújvárost

Pista bácsi korábban sokat járt a kertjükbe családjával, ahol rengeteg zöldséget, gyümölcsöt termeltek. Bár amikor az időjárás engedi, most is szívesen kilátogat, de már csak módjával tevékenykedik.

Szabadidejében sokszor mesél a múltról, a munkáról, a vasműben töltött időszakáról, vagy akár iparos szüleiről, nagyszüleiről, az életükről, történeteikről.

Családjával a mai napig Dunaújvárosban él, és ahogyan azt születésnapján is elmondta: szereti ezt a várost, a szíve csücske, és nem is hiszi, hogy boldogabb lenne máshol.

Újabb szépkorú polgárunk lett 90 éves

Sok boldogságot, jó egészséget még sokáig, Pista bácsi!

módosítva
2025. február. 12.

facebook megosztás