A Keresztény Értelmiségiek delegációját fogadta Barta Endre alpolgármester

Szorosabbá fűzné a kapcsolatát a városvezetéssel a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportja. Ennek egyik állomása volt a legutóbbi találkozó, amelyet az erre is tökéletes helyszínnek bizonyuló Mondbach-kúriában tartottak.

A Mondbach-kúriában fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportjának delegációját, aki a találkozó alkalmával azt mondta, pozitívan tekint a körvonalazódó együttműködésre. Kiemelte, jó azt látni, hogy a településen működő közösségek a koronavírus-járvány és más nehézségek ellenére is fenn tudtak maradni, aktívak és terveket szőnek. A városvezetésnek pedig fontos célkitűzése, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsanak a párbeszédre, az együtt gondolkodásra. Az alpolgármester büszke arra is, hogy a Keresztény Értelmiségiekhez hasonló közösségek érdeklődnek a közéleti kérdések iránt, szeretnének hallani a város helyzetéről, az itt élők lehetőségeiről. (A hír részletesebben a Dunaújváros Online oldalán olvasható)

 

módosítva
2025. február. 03.

facebook megosztás