Dunaújvárosi Estek – ezúttal pénzügyi kérdések a fókuszban

Surányi György közgazdász, egyetemi tanár, bankcsoport vezető, a jegybank korábbi elnöke volt a Dunaújvárosi Estek meghívottja. A szakember kulcsszerepet játszott a magyar gazdaság egyensúlyba billentésében a rendszerváltást követően.

Surányi György

A megszokott módon a „C” szárnyban rendezett eseményen szó esett a magyar gazdaság jelenlegi állapotáról és helyzetéről, egyéb pénzügyi kérdésekről is. Olyan közéleti szereplők mutatkoznak be, akik saját területükön elismert szakemberek, hangsúlyozta Pintér Tamás polgármester Surányi Györgyöt is méltatva:
– Olyan pénzügyi szakembert köszönthetett városunk, aki sokat tett Magyarország gazdaságáért. Meglátásai mindenki számára hasznosak lehetnek, az ismeretterjesztés is az eseménysorozat célja. A rendezvényeken széleskörűen szeretnénk bemutatni fontos szereplőket az élet minden területéről, hogy a dunaújvárosiak izgalmas, változatos témákban tájékozódhassanak. 
A régióban a magyar fizetőeszköz az utóbbi időben kiugróan veszített az értékéből – ha gond van a világban, a forint mindentől függetlenül gyengül. Igencsak összetett témák is felmerültek az est során – az előadó révén mégis közérthető áttekintést kaphatott a közönség a gazdaság és a pénzügyek meghatározó folyamatairól.

Az ingyenes előadás sorozat természetesen folytatódik. Május 16-án is neves, elismert személy lesz a Dunaújvárosi Estek vendége: Vályi István „újságíró, professzionális autóbolond és örök tanuló” látogat a rendezvényterembe.

 

módosítva
2025. április. 28.

facebook megosztás