A Barátság városrészben 24 tonna lom gyűlt össze

Ismét lomtalanítás volt, ezúttal a Barátság városrészben élők szabadulhattak meg a haszontalan lomoktól. Szántó Péter önkormányzati képviselő Mezei Zsolttal és Tóth Kálmánnal közösen segítette és koordinálta a Barátság városrészben lakókat. A hétvégi mérleg: 24 tonna.

Szántó Péter

Szántó Péter elmondta, a körzetében többen azt csinálják, hogy amikor megtudják, hogy lomtalanítás lesz, már előre összekészítik azokat a tárgyakat, amelyeket kidobnának a konténerekbe. Ezeket a „csomagokat” a lomtalanítás napján az önkéntesek összeszedik, hiszen sokan nem tudnák azokat egyedül elvinni a konténerekig, s ezzel nagyon sokat tudnak segíteni az idősebbeknek.
A lomtalanítás kezdetén Mezei Zsolt alpolgármester már a helyszínen volt – ekkor még üresek voltak a konténerek. Pár perc elteltével aztán megérkeztek az első utánfutók (s pár csepp eső is) és villámgyorsan megtöltötték tartalommal a konténereket. Az alpolgármester sokszor lépett oda egy-egy városlakóhoz, hogy segítse a pakolásban, illetve hozzá is gyakran léptek oda az emberek egy-egy kedves szóért vagy rövid beszélgetésre. Az alpolgármester szerint többek között erről szólnak ezek az akciók: a körzetek megszabadulnak a lomoktól, közben pedig lehet beszélgetni is.
Tóth Kálmán önkormányzati képviselő pedig egyszerű, de fontos kérést intézett a városlakók felé: egy-egy adandó alkalommal fogjon össze a család, szánjanak rá egy délelőttöt, és igenis ürítsék ki a pincéket, padlásokat, lépcsőházakat. Szabaduljanak meg a lomjaiktól, ne őrizgessenek éghető anyagokat, se használaton kívüli elektronikai eszközöket.

Ha pedig a meghirdetett lomtalanítás alkalmával nem ér rá valaki, akkor sem kell tovább őrizni a tárgyakat – Dunaújvárosban mindenki számára elérhető a Hulladékudvar.

A lomtalanítás tavaszi sorozata folytatódik – a következő alkalomra két hét szünet után, egészen pontosan május 17-én kerül sor, méghozzá a Belvárosban: a Kallós Dezső utcában, az Október 23. téren, a Bartók Béla téren és az Új Vasmű úton lehet leadni a konténerbe szánt lomot és a megunt, selejtbe szánt elektronikai eszközöket. Ezt követően május 31-én a Béke városrészben folytatódik, és a tavaszi sorozat június 7-én a Rómain zárul.
 

módosítva
2025. május. 14.

facebook megosztás