Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester sajtótájékoztatón beszélt a törvénymódosítási javaslat kezdeményezéséről, és legelőször köszönetet mondott azoknak a dunaújvárosi dolgozóknak, akik nap mint nap fenntartják és működtetik városunk életét. 

Köszönet a munkájukért

Köszönet jár a bölcsődei dolgozóknak, óvónőknek, könyvtárosoknak, szociális gondozóknak, egészségügyi szakembereknek, a kulturális intézmények munkatársainak – mindazoknak, akik a háttérben, csendben, de nélkülözhetetlen munkát végeznek:
– Ők azok, akik akkor is helytállnak, amikor a körülmények távolról sem ideálisak. Akik nem dicsőséget keresnek, hanem felelősséget vállalnak. A város jövője és a benne élők mindennapjai az ő munkájukon nyugszanak. Hálával és tisztelettel tartozunk nekik – és tartozunk azzal is, hogy kiálljunk értük.

A normatívák nem fedezik a kiadásokat

A gazdasági alpolgármester beszélt arról, hogy Dunaújváros önkormányzata 2025-ben 1,72 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizet az államnak. Eközben a normatív támogatások nem fedezik az intézmények működtetéséhez szükséges kiadásokat. Ez azt jelenti, hogy a város – többek között a Dunaferr felszámolása miatt – csökkenő saját bevételeiből kénytelen fedezni a kötelező feladatok ellátását:
– Ebben a gazdasági térben kellene megteremtenünk azokat a forrásokat, amelyekkel legalább részben korrigálhatnánk a közszolgálati szektorban tapasztalható béraránytalanságokat. Azonban ez ma meghaladja az önkormányzati mozgásteret. Miközben ezek az emberek nap mint nap gondoskodnak gyerekeinkről és unokáinkról, vagy épp nagyszüleinkről, ápolják a város kulturális hagyományait, részt vesznek a gyógyításban, és közösséget tartanak össze, sokszor azt érzik: a rendszer nem ismeri el sem a munkájuk valódi súlyát, sem az emberi méltóságukat.

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

Változtatni kell!

Szabó Zsolt szerint a felsorolt érvek miatt az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az érintett ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében:
– Konkrét és felelős javaslataink vannak az oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi szféra bérfeszültségeinek orvoslására. Nemcsak a bérek mértékéről, hanem azok kiszámíthatóságáról, egységesítéséről, igazságosságáról kell beszélni. Mert méltó bért kérni nem követelés, hanem jog. Emberi méltóságot kérni nem kiváltság, hanem alap. Ez a probléma nem dunaújvárosi sajátosság – ez országos ügy. Éppen ezért országos válaszra van szükség.

"Dunaújváros kiáll az itt élőkért – és kiáll azokért is, akik nap mint nap a legnagyobb terhet viszik a vállukon: köszönjük a munkájukat, és nem engedjük, hogy ne lássák meg benne az értéket" – fogalmazott Szabó Zsolt.

módosítva
2025. július. 10.

facebook megosztás