Szerelmük a Duna és a túrázás

Idén immáron hatvannyolcadik alkalommal vágott neki a rá váró 2455 kilométernek a Nemzetközi Dunatúra (Tour International Danubien) mezőnye, mely ezúttal is Ingolstadt városából kezdte meg hosszú útját Európa második leghosszabb folyóján a Fekete-tengerig.

Remek közösséget alkotnak

A túra tagjai Németország, Ausztria és Szlovákia után egy héttel ezelőtt "lépték át" a magyar határt, s pénteki pihenőjüket Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten található kempingben töltötték el, ahol Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester, valamint Andics József, a TID egykori résztvevője látogatta meg a pihenő csapatot.
Mezei Zsolt kedves szavakkal köszöntötte a résztvevőket, Andics József pedig a főszervező, Fejérvári Gábor tolmácsolásában adott élménybeszámolót a túra negyvenhét évvel ezelőtti teljesítéséről. A köszöntő szavak után kiadós vacsora várta a csapat tagjait, majd Fejérvári Gábor adott beszámolót a DSTV kamerája előtt arról, hogyan is alakult eddig számukra a mögöttük közel négy hét és miért is különleges számukra ez a túra:
– Idén már a hatvannyolcadik alkalom, hogy megrendezzük a túrát, melynek június utolsó hétvégéjén vágtunk neki Ingolstadtból és a terv természetesen ezúttal is az, hogy elevezünk a tengerig. A programunk hagyományosnak mondható ahhoz, mint ahogy 1956-ban elkezdték és Pozsonyból leeveztek Budapestre: evezünk, sátrat építünk, sátrat bontunk, majd újra evezünk úgy, hogy naponta általában négy-öt órát töltünk a Dunán. Ennek a túrának az a különlegessége, hogy egy, a magját megőrző, de évről évre bővülő csapattal teljesítjük a távot és nemcsak a magyarok, hanem a nemzetközi résztvevők is nagyon összetartóak. A külföldi szakaszokon nagyon sok szeretetet kapunk és ezt tervezzük minden évben a magyar vendégszeretettel megtoldva visszaadni. A túránk különlegessége még az, hogy hiába csoportos út, mégis mindenki egyedül teljesíti ezt a távot, jobbára csak a pihenőhelyeken találkozunk egymással, mégis ismer mindenki mindenkit és egy remek közösséget alkotunk.

"Csak te vagy és a természet"

A Nemzetközi Dunatúra mezőnye szombaton kora reggel indult útnak a Szalki-szigetről, s a csapathoz csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is, aki Dunaföldvárig együtt evezett a résztvevőkkel. A városvezető nagyon büszke volt arra, hogy a kempinget is útba ejtették a túrázók és bízik abban, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy vendégül tudták látni őket:
– Nagyon örültem annak, hogy ismét Dunaújvárost választották egyik pihenőhelyüknek és el tudtak jönni a csodálatos kempingünkbe. Kaptak egy kis vacsorát, pár jó szót a következő napokra, hiszen azért nem egyszerű mutatvány ebben a hőségben a Dunán sem végig evezni. Vízi embernek tartom magam, emlékszem, mikor gyerekként ültem a csónakban és néztem őket, ahogy zászlóval vonultak lefelé, eveztek sokan a déli irányba, arra gondoltam, milyen jó is lehet ez, teljesíteni ezt az utat úgy, hogy csak te vagy és a természet. Ez egy követendő és jó példa, szeretném, ha jövőre a dunaújvárosi csapat is nagyobb létszámmal venne részt a túrán és jövőre is itt láthatnánk őket.
Andics József közel ötven esztendővel ezelőtt teljesítette a túrát Dunaújvárostól egészen a Fekete-tengerig, melyet még ma is élete egyik legszebb élményének tart:
– Negyvenhét esztendeje, hogy hét barátommal együtt, egy saját készítésű csónakkal vágtunk neki a túrának innen a kempingből 1978 július első napján. Életem legszebb huszonnégy napja volt, csodálatos volt, így most is örömmel jöttem a túrázókhoz, mert a vízi társadalom egy nagyon összetartó közösség. Abban az időben még nem volt GPS, mobiltelefon, teljesen más viszonyok voltak, és az volt igazán különleges, hogy azokat a különböző élethelyzeteket, amelyekbe kerültünk a túra alatt, bizony meg kellett oldani. Nem akartak például minket beengedni Romániába, majd két óra múlva már a rendőrség udvarán verhettük fel a sátrat. Rengeteg élményt gyűjtöttünk, nagyon segítőkészek voltak az emberek végig, ahogy átléptük a határt és elértünk a tengerig, a románok, a bolgárok és a szerbek is olyan kedvesek, segítőkészek voltak, hogy a mai napig örömmel gondolok rájuk.