Richter Egészségváros szeptember 20-án
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án.
A Richter Egészségváros dunaújvárosi látogatása már önmagában is 3,5 millió forintos támogatást jelent az intézménynek, a látogatók a programokon, szűréseken való részvétellel adománypontokat gyűjthetnek, s ezzel további forrásokkal támogathatják az egészségügyi intézményt.
A program részleteiről sajtótájékoztató részeként számolt be Pintér Tamás polgármester, dr. Szilágyi Örs a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója, valamint a Richter Gedeon Nyrt. képviseletében Kiss Orsolya vállalati arculati és belföldi külső kommunikációs osztályvezető.
A tájékoztató részeként Pintér Tamás polgármester kiemelte, városunk örömmel biztosít újra helyszínt a népszerű közösségi kezdeményezésnek:
– Sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítanunk az egészségünkre, nem szabadna megvárni azt a pillanatot, amikor már megérezzük a súlyos betegségek első tüneteit. Rendkívül örülök annak, hogy a Richter Egészségváros programja idén is ellátogat városunkba, önkormányzatunk nagy örömmel fogadta a hírt, és természetesen támogatjuk a program megvalósulását.
A programsor már szeptember 11-én egy filmvetítéssel kezdődik. A Kultik Moziban tekinthető meg a Richter Gedeon kalandos életét bemutató "Nem tűntem el" című nagyjátékfilm, a vetítést követően 18 órakor pedig egy közönségtalálkozó részeként a film főszereplőjével, Rudolf Péterrel is találkozhatnak a látogatók. A vetítésen való részvétel INGYENES, ráadásul a megjelenéssel értékes adománypontokat is gyűjthetnek a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház- Rendelőintézetnek!