Ugróiskolák az aszfalton
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Nagy Gergő a város több pontján is letette már a névjegyét. Nem is olyan régen például a Béke városrészben járt, Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő körzetében szépült meg egy trafóház. Ekkor született meg az a gondolat, hogy mivel is lehetne még szebbé tenni a Római városrészt. Az ötletelésből végül eredmény született, amelyről Barta Endre önkormányzati képviselő beszélt:
– Pappné Grabant Ilona képviselőasszonyt keresték meg a lakók az ugróiskola ötletével, amelyre mi is azonnal lecsaptunk. Nagy Gergő barátom munkához is látott, a Petőfi Sándor Általános Iskola hídjánál és a Római Városrészi Tagóvodánál készültek el az ugróiskolák. Megyünk tovább, hamarosan a Liszt Ferenc Kerti Bölcsődénél és a Duna-parti Tagóvodánál, illetve a Görögkatolikus Óvodánál is elkészül majd egy-egy ilyen alkotás. Később pedig akár a József Attila Könyvtárnál és a Munkásművelődési Központnál is készülhetnének hasonló meglepetések – ezekbe az intézményekbe is sok gyerek jár.