A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

A Kultik Mozi adott otthont az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségnek szerdán délután. A Himnusz felcsendülése után a hagyományokhoz híven az 1952-ben megalakult Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes keménytelki, dél-alföldi és somogyi táncokkal kápráztatta el a közönséget.

Tettek azért, amiben hittek

A Vasas bemutatója után Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere ünnepi beszédében az ’56-os eseményeket illetően a forradalom ismert alakjai mellett azokról a névtelen hősökről beszélt, akik nem voltak hangosak, akiket nem emelt ki a közösség, és akikről nem írnak könyveket, mégis a tartásuk fonta egységbe az országot. A polgármester szerepvállalásukat illetően kiemelte közös vonásukat is – nem elégedtek meg azzal, ami van:

– Volt bátorságuk szembenézni az igazságtalansággal, kiállni a véleményükért, tenni azért, amiben hittek. És ettől fél mindig a hatalom a legjobban: a felemelt tekintetektől, a hangos véleményektől és a cselekvő emberektől. Pilinszky János azt írta: „A történelem nem tanít meg semmire, csak arra, hogy mindig van választásunk.” Lehet, hogy nem értek vele mindenben egyet, de abban igen, hogy a döntéseink határozzák meg a jövőt. 1956-ban emberek ezrei döntöttek úgy, hogy nem félnek tovább. Nem volt mögöttük párt vagy hatalom, csak bátorság, düh és hit abban, hogy lehet másképp. Ők voltak az igazi civilek: nem a hősies gesztusok emberei, hanem a tetteké. Akik tudták, mit jelent felelősséget vállalni, és nem adták fel, ha nehéz volt.

Pintér Tamás a megemlékezés kapcsán hozzátette, 1956 jóval több egy történelmi dátumnál:

– Október 23-a sem csak a történelemről szól. Sokkal inkább arról, hogy minden korban van választásunk: félünk vagy kiállunk; hallgatunk vagy megszólalunk; megússzuk vagy odatesszük magunkat. És amíg vannak emberek, akik az utóbbit választják – akik dolgoznak, hisznek és tesznek a városért, a közösségért, a hazáért –, addig nincs mit félteni, és nincs miért félni!

"A Kutasi Sanyi" elismerése

Az ünnepi szavakat követően a hagyományokhoz híven Pintér Tamás dr. Molnár Attila jegyzővel közösen átadta a „Dunaújvárosért” díjat; a nívós elismerést Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelte ki. Mint az a méltatásban elhangzott, Kutasi Sándor tősgyökeres dunaújvárosi: 1974-ben itt született, itt végezte sorra iskoláit, és itt vált városunk kulturális életének, mindennapjainak ma már közismert és meghatározó alakjává. 1988 óta az egykori Dózsa mozi szerelmese, 1992-től a mai napig a mozi gépésze, karbantartója, mindenese.

Egy korábbi interjújában, felidézve a kezdeteket mondta el, hogy akkoriban maga a technika fogta meg, aztán persze kitanulta a szakma csínját-bínját, és vált a dunaújvárosi mozi motorjává. De, ahogyan fogalmazott: mindig dolgozott egy Kutasi a mozi falain belül, elsőként a bátyja. 1994-ben elvégezte a mozigépész tanfolyamot, és a pesti Szindbád moziban vizsgázott. Az elmúlt évtizedek során ne csak Dunaújvárosban, a város intézményeiben vetített, amit persze szívesen vállal, hanem több tucat településen. Ma már Dunaújvárosban szinte nincs egyetlen egy olyan mozifilmvetítés sem, amit ne „a Kutasi Sanyi” indított volna el. Kiváló szakmai tudása nélkülözhetetlen a mozi és a város számára egyaránt.

Szakmát teremtett

Kutasi Sándor a díj átvétele után hangsúlyozta: azért dolgozik, hogy ez a mozi tényleg olyan legyen, amilyet a városlakók szeretnek. Meghatottan mondott köszönetet a rangos elismerésért:

– Köszönöm, hogy megszavazták ezt a díjat, higgyék el, ez nekem felér egy Oscarral, hisz’ „Dunaújvárosért” a neve, vagyis azé a városé, amit szeretek. Akárhányszor elmegyek, ha hazafelé jövök, és meglátom a víztornyot, érzem, hogy itthon vagyok. Emlékszem, amikor abbahagytam a középiskolát, valaki azt mondta, meg fogom bánni, mert nem lesz rendes szakmám. Nos, azt gondolom itt, a városban szakmát teremtettem, szakmai száma az nincs, de neve, azt hiszem már van: mozis.

Az ünnepség után a díjazott tiszteletére Szabó Zsolt alpolgármester mondott pohárköszöntőt, amelyben kiemelte: valójában nemcsak egy ember évtizedes kitartását és szakértelmét, hanem Dunaújváros szívének egy darabját is köszöntjük. A díjazott története tökéletes példát ad arra, hogyan lehet elkötelezetten, alázattal és szívvel szolgálni a közösséget.