Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.

Folytatta a nemes hagyományt, szép eseménnyel ünnepelt az Útkeresés Segítő Szolgálat – az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a szociális munka napjára időzítve adott otthont a programnak a Sándor Frigyes Zeneiskola emeleti kamaraterme.

„... csak szívvel és lélekkel”

Személyes példával is körítette mondandóját az ünnepség elején mondott köszöntőjében Pintér Tamás polgármester. Mint kiemelte, méltán lehetnek büszkék a szociális ellátórendszer dolgozói arra, hogy példás hatékonysággal és eredménnyel végzik felelősségteljes segítő munkájukat:
– Gyermekkori jó barátom segítő, óvó, az elesettekért minden formában kiálló magatartása jut eszembe akkor, amikor az Útkeresés Segítő Szolgálatnál dolgozókra gondolok. Az, hogy erre a munkára, hivatásra bizony születni kell – nem lehet másképp csinálni, csak szívvel és lélekkel. Ez olyan tevékenység, amelyért nagy köszönet és hála illeti az ágazat minden dolgozóját. Nem utolsósorban azért, mert közismerten nehéz körülmények között végzik a segítő munkát. Úgy érzem, városvezetőként kötelesség segíteni azt a komplex, szerteágazó tevékenységet, amely során a szolgálat munkatársai segítenek az elesetteknek, rászorulóknak. Külön szeretnék köszönetet mondani Mészárosné Libor Ágnes intézményvezetőnek – az ő irányításával minden szempontból hatékony és eredményes a közösség tevékenysége!

sz

Nagy köszönet a kitartásért

A közösség ünnepe a szociális munka napja, hangsúlyozta intézményvezetői köszöntőjében Mészárosné Libor Ágnes:
– Ez a nap minden évben lehetőséget ad arra, hogy megálljunk egy pillanatra. Hogy megköszönjük egymásnak a munkát, amit nap mint nap végzünk – csendben, figyelemmel, sokszor emberfeletti türelemmel és kitartással. Az elmúlt évben sok kihívással szembesültünk. Az ellátandó eseteink száma tovább emelkedett, és a hozzánk forduló családok, gyermekek, felnőttek problémái is egyre összetettebbek, mélyebbek lettek. Mi azonban minden helyzetben ott voltunk: segítőként, támogatóként, kísérőként. A szociális munka sokszor láthatatlan, de az emberek életében mégis sok esetben látható változást hoz. És ez az, amiért érdemes nap mint nap dolgozni. Az Útkeresés Segítő Szolgálat ereje a közösségében rejlik – abban, hogy itt valódi csapat dolgozik együtt, közös értékek mentén.
Az elmúlt időszak eredményeinek taglalása után az intézményvezető kiemelte: nagyon komoly időszak vár a segítő közösségre. Az Útkeresés Segítő Szolgálat konzorciumi partnerként részt vesz a TOP Plusz projektben, készülniük kell a Dunaferr és más városi, valamint környékbeli cég elbocsátott munkavállalóinak támogatására is. Mint Mészárosné Libor Ágnes elmondta, hisznek abban, hogy csak együttműködéssel lehet valódi segítséget nyújtani:
– A szociális munka nemcsak hivatás, hanem küldetés is. A hit a másik emberben, a kapcsolat erejében, a változás lehetőségében. Nap mint nap ezzel a hittel dolgoztok – türelemmel, empátiával, szakmai tudással és emberi szeretettel.

sz

Díjátadó koronázott

A köszöntők után került sor a jubiláló dolgozók köszöntésére, majd az is kiderült, hogy az intézményi Szociális Munkáért Díj kitüntetettje Farkas Judit, az Útkeresés esetmenedzsere, az intézmény Közalkalmazotti Tanácsának vezetője lett. Mint a méltatás során elhangzott, a szolgálatnál 1999 óta dolgozó gyermek- és ifjúságvédelmi szakember mindent elsöprő lelkesedéssel teljesíti a rá bízott feladatokat.
Az ünnepség végén a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai köszöntötték énekszóval a díjazottakat és az esemény vendégeit, majd Rinyu Nóra és Tankó István rukkolt ki Mark Twain örökbecsűjének adaptációjával.
Az ünnepeltet vastaps köszöntötte – szívből gratulálunk az elismeréshez!  

sz

Jubiláló dolgozókat is köszöntöttek

Az ünnepi esemény remek alkalmat teremtett arra is, hogy a segítő szolgálat kötelékében dolgozó jubiláló munkavállalókat köszöntsék. Így kapott emléklapot 30 éves önzetlen munkájáért Szepesi-Godó Éva szociális asszisztens, 25 éves szolgálatáért Kiss Henrietta szociális asszisztens, valamint – szintén 25 éves áldozatos tevékenységéért – Szabó Tivadarné, a Családok Átmeneti Otthona munkatársa.

módosítva
2025. november. 12.

facebook megosztás