Zárul a fotópályázat téli fordulója
Elérkezett a „Dunaújváros fái a négy évszakban” fotópályázat téli ciklusának hajrája – hívta fel a figyelmet Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A „tél” tematikájú forduló beadási határideje e hónap 28-a, eddig még várják a pályaműveket.
Pappné Grabant Ilona szerint eddig is számos gyönyörű fotó érkezett, amelyek méltón mutatják meg ezt a különleges évszakot.
– Teljesült a kívánságom, amit korábban megfogalmaztam: tényleg valódi téli, havas tájakat és fákat sikerült megörökíteni. Fantasztikus fények, szikrázó napsütés és hóborította parkok jelennek meg a képeken. De még nincs vége, még mindig érdemes fényképezni és nevezni.
A képviselő asszony szerint a zsűrinek nem lesz könnyű dolga, hiszen nagyon sok és rendkívül színvonalas alkotás érkezett. A téli forduló egyben a teljes pályázat utolsó ciklusa is, így ezzel zárul a négy évszakot felölelő fotósorozat. A téli ciklus eredményhirdetésére március 17-én kerül sor.
Pappné Grabant Ilona emlékeztetett arra is, hogy a József Attila Könyvtár archívumában már megtekinthetők a tavaszi, nyári és őszi fordulók legszebb fotói és hamarosan a téli alkotások is felkerülnek. Ezt követi majd a közönségszavazás, ahol mindenki kiválaszthatja kedvenceit. A képviselő szeretettel vár minden érdeklődőt a téli eredményhirdetésre: fotósokat, hozzátartozókat és mindazokat, akik részesei voltak a pályázat sikerének.