Folytatódik a munka a 4-es körzetben

A napokban körzetbejárást tartott Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a 4-es körzet önkormányzati képviselője. Az elmúlt években számos olyan fejlesztés valósult meg a körzetben, amelyeknek kiváltképp örültek a lakók – a munka pedig folytatódik. 

Barta Endre

Az elmúlt években több, a városrészben élők életét és mindennapjait megkönnyítő, a lakók komfortját és életminőségét javító fejlesztés valósult meg Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Városszerte égető kérdés az új parkolók kialakítása és fejlesztése, illetve ehhez a területhez ugyan nem kapcsolódik, de a trafóházak festése is remek ötletnek bizonyult. Barta Endre a közelmúltban tekintette meg újfent az elkészült projekteket, s beszélt a jövőt érintő fejlesztésekről is: 

– A körzetet járva elmondható, hogy idén is lesz munka bőven az új Vasmű úttól egészen a Martinovics utcáig. Parkolókat alakítunk ki, folytatódik a parkolók felfestése, emellett járdafelújítások is várhatók. Kiemelném a parkolótakarítást is, amely idén a korábbinál jóval hatékonyabb munkaterv szerint zajlik majd. A lakók nagy örömére szolgált a trafóházak díszítése, illetve az ugróiskola felfestése is a Petőfi Sándor Általános Iskolánál – a jövőben is várhatók hasonló projektek. 

Trafóház.


A képviselő arról is beszélt, hogy az egyik legjobban várt felújítás a Védőnői Tanácsadó melletti lépcsőt érintette – a közeljövőben két további lépcső újul majd meg, amely szintén megkönnyíti majd a babakocsival és kerekesszékkel közlekedők életét. Barta Endre a „Rajta, Újváros!” Egyesület többi képviselőjéhez hasonlóan azt vallja, hogy a körzetet érintő fejlesztések kizárólag a városlakókkal egyeztetve valósulhatnak meg. Változatlanul nagyon hálás azokért az ötletekért és javaslatokért, amelyekkel nap mint nap keresik az itt élők: 
– Öröm látni azt is egy-egy körzeti rendezvény vagy összefogás alkalmával, hogy milyen összetartó és erős közösségek élnek Dunaújvárosban. Ez az erő legfőképpen a városrészi rendezvények vagy épp a nehéz körülmények között mutatkozik meg – az elmúlt időszakban több olyan válságot is megéltek az emberek, amikor rengeteget számított az összefogás. Úgy érzem, nagyon fontos, hogy folyamatosan támogassuk ezeket a közösségi akciókat, kezdeményezéseket, hiszen nem kérdés, hogy ezek is a közös jövőnet, valamint az itt lakók életminőségének javítását szolgálják. 
A képviselő azt is kiemelte, nagyon fontosnak tartja a nyílt kommunikációt Rendszeresen számol be a lakossági fórumok alkalmával a tervezett fejlesztésekről, amelyekről rendszerint hírt ad a közösségi médiafelületeken is. Örömmel fogadja minden esetben az online és offline megkereséseket, amelyek elmondása szerint megkönnyítik a mindennapi munkát, de a felelős döntések meghozatalát is.
 

módosítva
2026. március. 17.

facebook megosztás