„Jó szerencsét!” – búcsú az alma matertől
Eltelt egy újabb esztendő – ebben az évben is ünnepi eseménnyel búcsúztak a hallgatók a Dunaújvárosi Egyetemtől. A selmeci hagyományőrző közösség ismét fáklyás felvonulással köszönt el az egyetemi évektől, a közösségtől, és jelképesen Dunaújvárostól is. A fényes, dalos csütörtök esti sétán Pintér Tamás polgármester is köszöntötte a hallgatókat.
Nemes jellegéből idén sem veszített az egyetem hagyománya – a szalamander ünnepén a távozó diákság lobogó lángokkal indult el a felnőtt élet kihívásai felé. Az értékőrző forgatagot a testvérvárosokban és Dunaújvárosban is évről évre megtartják, hogy a selmeci tradíciók emlékét ápolva tisztelegjenek az alma mater előtt.
A felvonulók május 14-én, csütörtök este gyülekeztek a kollégiumoknál – rendőri felvezetéssel indultak el a mozi előtti térre. Jó kedvvel daloltak végig – ami eredetileg gyászmenetként indult, mára emelkedett ünnepséggé nőtte ki magát.
A kollektíva a Kultik Mozinál pihent meg – díszes sorban hallgatták a beszédeket és énekelték a szakok himnuszait. Rácz Luca köszöntőjét Pintér Tamás polgármester beszéde követte, amelyben egyebek mellett kiemelte, egy-egy új fejezet, életszakasz kezdeténél nehéz megtalálni a megfelelő szavakat:
– Sosem könnyű ilyenkor megszólalni – ezek nem csupán a búcsú percei. Hiszek abban, hogy a hallgatóság kitartása, szabadságvágya és összetartása olyan erő, amely végigkísér titeket minden megpróbáltatáson. Dunaújváros mindig egy kicsit az otthonotok lesz: bízom abban, hogy az itt megszerzett tapasztalatokat nem felejtitek.
Pintér Tamás arra is kitért, hogy a város őrzi majd az emlékeket, a történeteket és kapcsolatokat, amik itt szökkentek szárba. A városvezető hisz abban, hogy nem csupán a végzős hallgatók előtt áll új korszak: Dunaújváros is eredményes időszakot építhet a fiatalok tudásvágyával és lendületével.
Verasztó Sándor, a Dunaújvárosi Valéta Bizottság elnöke is biztatta diáktársait felszólalásában: aki egyszer hagyományőrző volt, mindvégig az is marad. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester is az ünneplők sorában állt – egykoron ő is az egyetem padjait koptatta, szép emlékeket őriz azokból az időkből.