Közösen emlékeztünk a trianoni békediktátum 106. évfordulójára
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban és a Trianon-emlékműnél tartott megemlékezést a magyar történelem egyik legfájdalmasabb sorsfordítójára emlékezve.
Az ünnepség kezdetén Stermeczki András evangélikus lelkész áhítatot tartott, a Vasvári Pál Általános Iskola tanulói pedig megható dallal idézték fel az összetartozás üzenetét.
Az emlékező beszédet Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester mondta, aki hangsúlyozta: a történelmi tragédiák megértéséhez nemcsak a múlt eseményeire, hanem önmagunkra is figyelnünk kell. Kiemelte, hogy a nemzet ereje az egyének önismeretéből, önbecsüléséből és egymás iránti tiszteletéből fakad.
A megemlékezés a templomkertben található Trianon-emlékműnél folytatódott, ahol Hunya Erika és Hegedűs Jázmin Vasváris tanulók énekelték a „Túl a vízen” című gyimesi népdalt. Ezt követően önkormányzatunk nevében Pintér Tamás polgármester és dr. Molnár Attila jegyző, majd a pártok és intézmények képviselői helyezték el a koszorúkat.
Június 4. arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarság összetartozása túlmutat az országhatárokon, és közös felelősségünk megőrizni történelmi örökségünket, kultúránkat és nemzeti egységünket.
🇭🇺 „A nemzet mi vagyunk, egyenként. Te, én, mi mindannyian.”