Pedagógusaink köszöntése
Apáczai Csere János június 10-ei születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket szerdán egy ünnepség részeként vették át a díjazottak a Városházán.
A nívós önkormányzati elismeréseket Barta Endre alpolgármester adta át a több évtizedes tanítói-oktatói munka megbecsüléseként.
Elkötelezettség és emberség
A Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak ünnepi műsorával kezdődött a Pedagógus-ünnepség a Városházán, ahol az önkormányzat - mint minden évben - idén is elismerte a város elhivatott pedagógusait.
A díjazottakat Pintér Tamás polgármester köszöntötte. Elmondta: élete során mindig is meghatározó volt a pedagógusokkal való találkozás és kapcsolat. Először diákként tapasztalta meg, hogy egy tanár mennyivel többet adhat át a tananyagnál. Később maga is tanárként, a másik oldalról is megismerhette ezt a világot, amelynek részeként láthatta, hogy a pedagógusok milyen emberfeletti munkát végeznek.
– Vannak hivatások, amelyek túlmutatnak a munkán. Nem mérhetők munkaidőben, nem írhatók le statisztikákkal, és nem lehet őket pusztán szakmaként értelmezni. Volt szerencsém olyan pedagógusoktól tanulni, akik nemcsak tudást adtak, hanem irányt is mutattak. Láttam a pedagógusok mindennapi küzdelmeit, az elkötelezettséget, az emberséget, a rengeteg pluszmunkát, amelyet gyakran észrevétlenül végeztek.
A nemzet napszámosainak is nevezték egykor a tanítókat. Szép kifejezés, mert benne van a mindennapi munka csendes kitartása. De ennél is többről van szó. Mert ahogyan a víz alakítja a tájat, úgy formálják a pedagógusok a jövőt. Sokszor észrevétlenül, napról napra, évről évre. Munkájuk eredménye nem azonnal látható, mégis rajtuk múlik, milyen közösségben, milyen országban élünk majd holnap. – fogalmazott Pintér Tamás.
Ünnepelt pedagógus legenda
Az ünnepség elején egy pedagógus legendát, a Pro Cultura Intercisae díjas írót, Pásztor Bertalant köszöntötték 95. születésnapja alkalmából. Tanári pályafutását, a magyar nyelv és irodalom tanítását az akkori Münnich Ferenc Gimnáziumban kezdte, több évtizeddel később innen is ment nyugdíjba az akkor már Széchenyi István Gimnáziumra keresztelt intézményből. Munkásságában ma is aktív, fáradhatatlanul ír, publikál. Az irodalom szerelmese. Munkássága, tudása városunk számára is olyan kincs, amely értéket teremt, hiszen generációkat tanított a magyar nyelv szépségeire. Isten éltesse erőben, egészségben!
Dunaújváros érdemes pedagógusai
Ezt az elismerést a legalább 20 éve pályán lévő kimagasló munkát végző pedagógus kaphatja. Az idei évben a díjban részesült Müller Attila, a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum általános és szakmai igazgatóhelyettese, aki meghatározó szerepet vállalt az iskola digitális innováció és tananyagfejlesztése területén, az eBánki digitális tananyagrendszer kidolgozásában. Hivatástudata, innovatív szemlélete és a dunaújvárosi szakképzés iránti elkötelezettsége példaértékű.
A díjban részesült még Nagyné Fauszt Csilla Ida a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatója. 1985 óta, több mint 40 éve tagja a Rudas nevelői, oktatói közösségének. Hivatásszeretete igényes, lelkiismeretes munkavégzésében tükröződik. Megbízható, átlagon felül terhelhető pedagógus, jó szervezési készségekkel.
Érdemes Pedagógus lett még Hertzné Jankovics Gabriella a Dunaújvárosi Óvoda szakmai igazgatója 2015 óta. Jelenleg 10 tagóvoda szakmai munkáját irányítja. Példaadó magatartása, hivatástudata élenjár.
A város oktatásügyéért
Ez a díj azoknak a pedagógusoknak adományozható, akik legalább 20 éve kiemelkedő oktató– nevelő vagy segítő munkát végeztek.
Az idei évben ezt az elismerést Pillár Balázs a Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusa, Molnár Zoltán Péterné a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium pedagógusa, és Szőcs Hedvig Anna a Dunaújvárosi Óvoda gyógypedagógusa. Mindhárom pedagógus több évtizede kimagasló szakmai munkát végez a jövő generációjának nevelése érdekében.
Életpályáért emlékérem – nyugdíjba vonulóknak
Az elismerés minden olyan dunaújvárosi oktatási intézményből nyugállományba vonuló pedagógusnak adományozható, aki az oktató –nevelő munkában legalább 30 éven át eredményesen tevékenykedett. Ezt az elismerést idén 12 pedagógus vette át. Az ünnepi eseményen Barta Endre alpolgármester mondott pohárköszöntőt a díjazottak tiszteletére.