Több száz új parkoló készülhet a Római városrészben és a Belvárosban

Ígéretünknek megfelelően közreadjuk annak a nyertes európai uniós pályázatnak a terveit, amely több száz új parkoló kialakítását teszi lehetővé a Római városrészben és a Belvárosban.

Medgyesi Miklós kabinetvezető elmondta: a terveket Barta Endre és Motyovszki Mátyás képviselőkkel, valamint a Városháza szakembereivel több körben egyeztették. A terveket most bárki megtekintheti és véleményezheti.

Fontos, hogy az új parkolóhelyek sok esetben nem teljesen új parkolók építését jelentik. A tervek között szerepel:
• már meglévő murvás parkolók végleges kialakítása, új szegélyekkel és aszfalttal,
• meglévő párhuzamos vagy halszálkás parkolók átalakítása merőleges parkolókká.
 

A tervezés során kiemelt szempont volt, hogy a lehető legkevesebbet vegyünk el a zöldterületekből, miközben érdemi megoldást kínálunk a Római városrész parkolási problémáira. Ezen a területen ugyanis a város egyik legsúlyosabb parkolási helyzetével találkoznak a mindennapokban élők.
 

Várjuk a lakosság észrevételeit, javaslatait! A terveket szeptember 15-éig lehet véleményezni a kabinet@dunaujvaros.hu e-mail-címen.


Ezt követően véglegesítjük a terveket, elindulhatnak az engedélykérések és a közbeszerzési eljárások, és reményeink szerint 2027-ben a kivitelezés is megkezdődhet.
A cél közös: több parkoló, rendezettebb környezet és élhetőbb városrészek.

10
9
8
7
6
5
4
3
2
1
módosítva
2026. szeptember. 02.

facebook megosztás