fő tartalom

XI. Környezetvédelmi Konferencia és INTERREG IVC WF projekt Regionális Érdekeltségi Platform (RSP) találkozó

Dunaújváros idén tizenegyedik alkalommal rendezte meg nagyszabású Környezetvédelmi Konferenciáját, mely ez alkalommal a Waterways Forward projekt keretében megrendezésre kerülő 3. Regionális Érdekeltségi Platform (RSP) találkozónak is otthont adott.

A korábbi évek sikeres gyakorlatának megfelelően Dunaújváros idén is összehívta a városi és regionális érdekelteket a környezetvédelmi aktualitások megvitatására. A Környezetvédelmi Konferencia ezúttal, a Waterways Forward projekt keretében megrendezésre kerülő 3. Regionális Érdekeltségi Platform (RSP) találkozónak is otthont adott, kitekintést engedve a várost érintő környezeti és klímaváltozási kérdések európai színterére.

A Konferenciát Dr. Orbán Zsuzsa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat aljegyzője nyitotta meg. A konferencián többek között a városi nagyfoglalkoztatók – ISD Dunaferr Zrt., Hamburger Hungária Kft. – környezetvédelmi programjával, továbbá a Dunaújvárosi Főiskola megújuló energiaforrás beruházásával, illetve a levegő- és talajminőség helyi adatbankjával ismerkedhettek meg az érdeklődők. 3. Regionális Érdekeltségi Platform (RSP) találkozó keretében többek között a város részvételével zajló Waterways Forward INTERREG IVC projekt alakulása és a projekt keretében Dunaújváros által kidolgozott Regionális Akciótervek kerültek bemutatásra. Az első akcióterv fő célja a környezettudatosság erősítése, továbbá a helyi közösségek, civil szervezetek és érdekeltek bevonása új, illetve már évek óta sikeresen működő környezetvédelmi programok lebonyolításába. A második akcióterv egy komplex dunaújvárosi környezetvédelmi információs rendszer kialakítására irányul, melynek részét képezi a levegő- és vízminőség önkéntesek bevonásával történő rendszeres ellenőrzése, a mérési eredmények folyamatos publikálása a város hivatalos honlapján, valamint egy környezetvédelmi kiskönyvtár kialakítása a Polgármesteri Hivatal Főépítészi és Környezetvédelmi Osztályán. A Konferencia zárásaként a Regionális Érdekeltségi Platform (RSP) találkozó keretében kerekasztal beszélgetésre került sor.

A XI. Környezetvédelmi Konferencián és a 3. Regionális Érdekeltségi Platform (RSP) találkozón elhangzott előadások Dunaújváros honlapjáról (http://www.dunaujvaros.com/) letölthetők.

A 2,8 millió euró költségvetésű „Waterways Forward” projekt 17 partnerszervezet együttműködésével valósul meg. A kezdeményezésben 11 Európai Uniós ország, valamint Norvégia és Szerbia vesznek részt. A 2010. januárjában induló, három éven át tartó projekt vezető partnere a holland Stichting Recreatietoervaart Nederland (Dutch Recreational Waterways Foundation, SRN). A Waterways Forward fő célja a regionális vízi utak és kapcsolódó térségek irányításának integrált, fenntartható és konszenzuson alapuló fejlesztése, a jó gyakorlatok megosztásával és a folyami vizek multifunkcionális szerepének figyelembevételével. A projekt az INTERREG IVC Programban az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósul meg.

Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja (ERDF) által finanszírozott Területi Együttműködési Program INTERREG IVC célja az európai regionális együttműködés és tapasztalatcsere segítése az olyan területeken, mint az innováció, tudás alapú gazdaság, környezetvédelem, kockázat-megelőzés. A Programról bővebb információt a következő linken olvashat: http://www.interreg4c.eu/

INTERREG IVC european union waterways forward

 

  • Frissítve: 2012. szeptember 28.
  • Létrehozva: 2012. július 18.