Jelenlegi hely
„Tiszta utcák, tiszta terek” 2012.
FELHÍVÁS
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkeresésére, Dunaújváros 2012. évben részt vesz az Európai Mobilitási Hét megrendezésében. A rendezvény keretén belül a Dunaújváros MJV Polgármesteri Hivatal, Városüzemeltetési és Főépítészi Igazgatósága Főépítészi és Környezetvédelmi Osztály környezetvédelmi szakcsoportja a korábbi hagyományokhoz híven ebben az évben is megrendezi takarítási akcióját a „Tiszta utcák, tiszta terek” érdekében.
A szervezők nevében tisztelettel felkérjük a mozgalomban részt venni szándékozó civil szervezeteket, iskolákat és más intézményeket, valamint lakókat, lakóközösségeket, hogy lehetőségeikhez mérten szíveskedjenek az intézményi és lakókörnyezetüket rendbe tenni, a városunk közterületein eldobott hulladékokat összegyűjteni, mintegy tiltakozásként a szemetelés ellen.
Jelentkezésüket várja legkésőbb 2012. szeptember 12-ig:
Környezetvédelmi szakcsoport
Dunaújváros MJV Polgármesteri Hivatal
Dunaújváros, Városháza tér 1. 910. iroda
Telefon/fax: 409-175; 412-211/146, 301
e-mail: kornyved@pmh.dunanet.hu
A 2012. szeptember 12-ig jelentkezőknek, amennyiben azt igénylik, korlátozott számban védőkesztyűket és szemeteszsákokat biztosítunk, melyek átvehetők Irodánkban (szeptember 13-án 8-16 óráig és 14-én 8-12 óráig). Az eszközök korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. A fel nem használt zsákokkal el kell számolni, azokat részünkre vissza kell juttatni.
Az akcióban részt nem vevő lakóktól pedig kérjük, hogy fokozottabban ügyeljenek Dunaújváros tisztaságára, hiszen Dunaújváros a miénk, a lakóké.
Az akció ideje: 2012. szeptember 17-21. (hétfő-péntek)
Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 12.
Szlogenünk: „Tiszta utcák, tiszta terek”
Kérjük, aki teheti, tartson velünk!
A szervezők nevében tisztelettel:
Környezetvédelmi főtanácsos
Csatolmány |
---|
![]() |