Az óvodai felvétellel összefüggő tanügyi rendelkezések
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a 2013/2014-es nevelési évre az óvodai felvételi jelentkezés napja: 2013. március 20-21. Az óvodai jelentkezés helye: Dunaújvárosi Óvoda, Dunaújváros, Pajtás u. 2.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, amennyiben az óvoda fenntartója több óvodát tart fenn, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.
Az óvodavezető 2013. május 3-ig értesíti a szülőt – jogszabályban meghatározott módon és formában – a felvételi eljárás eredményéről, a beiratkozás napjáról, elutasítás esetében a felülbírálati kérelem lehetőségéről, módjáról, eljárásáról.
FELVÉTELI JELENTKEZÉS
Felhívjuk az érdekelt szülők figyelmét, hogy a 2013/2014-es nevelési évre az óvodai felvételi jelentkezés
időpontja: 2013. március 20. (szerda) - 2013. március 21. (csütörtök)
délelőtt 8 - 12 óráig, délután 14 - 17 óráig
helye: Dunaújvárosi Óvoda
Dunaújváros, Pajtás u. 2.
A felvételi jelentkezéshez szükséges iratok:
- a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
- az egyik szülő személyi igazolványa,
- orvosi igazolás a gyermek óvodaérettségéről,
- bölcsődéből óvodába jelentkező gyermekeknek bölcsődei igazolás szükséges.
A jelentkezettek száma, valamint az óvoda kapacitásának figyelembevételével Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. április 18-ig dönt az egyes óvodai egységekben indítható csoportok számáról. A gyermeket elsősorban abba az óvodai egységbe kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik.
Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24. § (3) bekezdésében megfogalmazottak szerint a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év első napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője 2013. május 3-ig értesíti a szülőt.
Dunaújváros Megyei Jogú Város közigazgatási területén élő óvodáskorú gyermekek ellátását biztosító óvoda:
Dunaújvárosi Óvoda
2400 Dunaújváros, Pajtás u. 2.
Az óvoda intézményegységei:
- Római Városrészi Egység; Dunaújváros, Pajtás u.2.
- Csillagvirág Egység; Dunaújváros, Gorkij u.3/b.
- Zalka Máté utcai Egység; Dunaújváros, Zalka Máté u.7.
- Duna-parti Egység; Dunaújváros, Batsányi út 2-4.
- Aprók Háza Egység; Dunaújváros, Gábor Áron u. 2-4.
- Aranyalma Egység; Dunaújváros, Gagarin tér 1.
- Bóbita Egység; Dunaújváros, Földes Ferenc liget 1.
- Katica Egység ; Dunaújváros, Petőfi u. 4.
- Kincskereső Egység; Dunaújváros, Ady E. u.1/a;
- Margaréta Egység; Dunaújváros, Lilla köz 1.
- Mesevár Egység; Dunaújváros, Garibaldi u. 1.
- Napsugár Egység; Dunaújváros, Március 15. tér 12.
- Százszorszép Egység; Dunaújváros, Lajos király krt. 31.
- Szivárvány Egység; Dunaújváros, Ságvári u.7.
Felvételt biztosító Óvodai egységek
- Belváros - Barátság városrész
Aranyalma Egység; Gagarin tér 1.
Csillagvirág Egység; Gorkij u. 3/b.
Kincskereső Egység; Ady Endre u.1/a.
Mesevár Egység; Garibaldi u. 1.
Belváros - Barátság városrészhez tartozó utcák:
Ady E. u. |
Lokomotív u. |
Áram u. |
Lombos köz |
Árnyas sétány |
Majakovszkij u. |
Babits M. u. |
Május 1. u. |
Bartók B. u. |
Marx tér |
Barátság útja |
Miczkiewicz Á. u. |
Béke tér |
Múzeum tér |
Csónakházi út |
Nagy I. u. |
Dózsa Gy. út páratlan |
Nap u. |
Dunasor |
Németh L. u. |
Eszperantó út |
Nowa-Huta tér |
Építők útja |
Október 23. tér |
Futó u. |
Óragyári út |
Gagarin tér |
Osztrava tér |
Garibaldi út |
Panoráma út |
Gáztelep u. |
Papírgyári út |
Gerely u. |
Petőfi liget |
Gorkij utca |
Ságvári tér |
Görbe utca |
Siklói út |
Hangulat u. |
Sport u. |
Holdfény u. |
Szórád M. út 2-20-ig |
Jászai M. tér |
Tornász u. |
József A. u. |
Tűzállói út |
Kenyérgyári út |
Tűzoltó u. |
Kisdobos u. |
Úttörő u. |
Kodály Z. u. |
Vasmű út páros és 1-39-ig |
Kohász u. |
Velinszky L. u. |
Korányi S. u. |
Víztorony u. |
Kossuth L. u. |
|
Kőműves u. |
|
Liget köz |
|
Lánczos Kornél u. |
|
- Dózsa - Technikum városrész
Aprók Háza Egység; Gábor Áron 2-4.
Margaréta Egység; Lilla köz 1.
Szivárvány Egység; Ságvári Endre u.7.
Zalka Máté utcai Egység; Zalka Máté u.7.
Dózsa – Technikum városrészhez tartozó utcák:
Apáczai Csere J. út 15-19. |
Kassák L. u. |
Balogh Á. u. |
Keskeny köz |
Bástya út |
Kondor B. u. |
Bartók Béla tér |
Köztársaság út |
Bercsényi M. u. |
Latinovits Z. u. |
Bocskai u. |
Munkácsy M. u. |
Bólyai u. |
Rákóczi F. tér |
Csokonai tér |
Rózsa F. udvar |
Deák F. u. |
Ságvári u. |
Derkovits u. |
Semmelweis u. |
Devecseri u. |
Stromfeld A. u. |
Dózsa Gy. út páros oldal |
Szórád M. út 22-46 és páratlan oldal |
Eötvös u. |
Táncsics M. u. |
Esze T. u. |
Vörösmarty M. u. |
Gábor Á. u. |
Weiner T. krt. |
Kallós D. u. |
Zalka M. u. |
Károlyi M. sor |
|
- Római - Pentele városrész
Duna-parti Egység; Batsányi u. 2-4.
Katica Egység; Petőfi u.4.
Római városrészi Egység; Pajtás u.2.
Római - Pentele városrészhez tartozó utcák:
Apáczai Csere J. út 1-14. |
Janitsáry puszta |
Ruhagyári út |
Arany J. u. |
István utca |
Sándorháza |
Aranyvölgyi út |
István puszta |
Somogyi J. u. |
Attila u. |
Ivó u. |
Strand út |
Ágacska u. |
Kajszi u. |
Százszorszép u. |
Akácos út |
Kálvária u. |
Széchenyi park |
Alsó sétány |
Kistemető u. |
Sziget u. |
Árpád u. |
Kultúr köz |
Szilárd Leó u. |
Áruház u. |
Lengyel köz |
Táborállás |
Barackos út |
Lépcső sor |
Táltos u. |
Barsi Dénes út |
Liszt F. kert |
Tanács u. |
Batsányi J. u. |
Magyar út |
Tanyák |
Bem J. u. |
Martinovics u. |
Temető u. |
Berán Lajos u. |
Mályva u. |
Tisza u. |
Berzsenyi Dániel út |
Mélyvölgyi u. |
Tolsztoj u. |
Borgőz u. |
Mikszáth köz |
Tövis köz |
Butykos köz |
Mikszáth K. u. |
Üdülősor |
Búzavirág u. |
Mohácsi u. |
Üzletsor |
Csabagyöngye u. |
Neumann János u. |
Vadvirág u. |
Csali köz |
Óállomás |
Varsa köz |
Csalogány u. |
Orgona u. |
Vasmű út 43-tól |
Császár tanya |
Országút dűlő |
Váci M. u. |
Déryné u. |
Öreghegy u. |
Vágó Eszter u. |
Diák köz |
Úsztató dűlő |
Városréti u. |
Domanovszky E. tér |
Pacsirta u. |
Vasút sor |
Erkel kert |
Pajtás u. |
Vasúti őrházak |
Erkel köz |
Palánk u. |
Vigadó u. |
Európa Tanács u. |
Panel u. |
Vigadó tér |
Ezüstfenyő u. |
Parksor |
Viola u. |
Fáy A. u. |
Páskom u. |
Virág u. |
Frangepán köz |
Patak köz |
Vizimolnár köz |
Frangepán u. |
Pentelei M. J. u. |
Völgysor |
Galambos u. |
Petőfi S. u. |
Lakcímnélküliek |
Gerle utca |
Pince sor |
(hajléktalanok) |
Hajós u. |
Pipacs u. |
|
Halász sor |
Pipacs köz |
|
Hangos u. |
Pitypang köz |
|
Harcsa u. |
Raktár u. |
|
Határ út |
Ravasz E.u. |
|
Hegyekalja u. |
Rév u. |
|
Hétvezér u. |
Rigó u. |
|
Horgász köz |
Római krt. |
|
Hosszú sor |
|
|
Hun u. |
Rosti Pál sor |
|
|
Rózsa u. |
|
4.) Kertváros - Béke városrész
Bóbita Egység; Földes Ferenc liget 1.
Napsugár Egység; Március 15. tér 12.
Százszorszép Egység; Lajos király körút 31.
Kertváros - Béke városrészhez tartozó utcák:
Akácfa u. |
Kőris u. |
Alkotás u. |
Kőrösi Csoma Sándor u. |
Alájáró dűlő |
Lajos király krt. |
Ács u. |
Lobogó u. |
Bagolyvár |
Lőtér u. |
Baracsi út |
Március 15. tér |
Béke körút |
Mátyás király krt. |
Berkenye köz |
Munkás u. |
Budai Nagy Antal út |
Móra Ferenc u. |
Csillagdomb |
Móricz Zsigmond u. |
Csillagfény |
Muskátli u. |
Csillagfürt |
Nyírfa köz |
Diófa u. |
Nyárfa u. |
Dobó I. u. |
Palme köz |
Eperköz |
Nyúli Tanya |
Erdősor |
Oroszi Tanya |
Fáklya u. |
Platán köz |
Farkas tanya |
Radnóti M. u. |
Fiastyúk u. |
Rákóczi F. u. |
Földes F. liget |
Szabadság út |
Gandhi u. |
Szilágyi Erzsébet u. |
Gárdonyi Géza u. |
Szilvás u. |
Göncöl köz |
Szedres |
Gőzmalom u. |
Szénasor |
Győzelem út |
Szondy u. |
Hajnal út |
Tamási Áron u. |
Hársfa u. |
Tavasz u. |
Hengerész u. |
Távvezeték u. |
Hold u. |
Thököly I. u. |
Hunyadi János u. |
Toldi köz |
Jókai Mór u. |
Tóth Árpád u. |
Juhar köz |
Tölgyfa köz |
Kabók tanya |
Vak Bottyán u. |
Kalamár u. |
Venyimi út |
Kandó Kálmán tér |
Verebély L. u. |
Kinizsi Pál u. |
Zrínyi M.u. |
Kölcsey Ferenc u. |
|
|
|