fő tartalom

DMJV Közgyűlése az idei évi Dunaújváros Sportjáért díjat Árva Sándor Csaba részéré posztumusz, valamint Takács Krisztián részére adományozta

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése még 1997-ben alkotta meg önkormányzati rendeletét, mely „Dunaújváros Sportjáért” díj odaítéléséről rendelkezik. Az elismerés, azon személyeknek és közösségeknek adományozható, akik Dunaújvárosban a testnevelés és sport területén kiváló munkát végeztek, illetve kimagasló sporteredményeket értek el. A díj adományozására javaslatot tehet bármely személy, illetve közösség.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Dunaújváros Sportjáért” Díjat a 2013-as évben:

  1. Árva Sándor Csaba részéré posztumusz, valamint
  2. Takács Krisztián részére adományozta.

Árva Sándor Csaba

1946. május 19-én született Nagylétán.

A debreceni Fazekas Gimnázium elvégzése után a Dunaújvárosi Főiskolára jelentkezett Így költözött a városunkba, és folytatta tovább sportpályafutását. 1971-ben játékosként erősítette a Dunaújvárosi Kohász férfi kézilabda csapatát, mely 12 év után ismét bekerült az NB II-es bajnokságba. Játékos pályafutása végén már a dunaújvárosi férfi utánpótlás edzője volt, majd 1981-ben az NB I/B-be került felnőtt férfi kézilabda csapat vezetőedzője lett. Közel 10 évig Magyarországon, főként Dunaújvárosban dolgozott trénerként. Először 1992-ben ment ki külföldre, Németországban a BSV Sachsen Zwickau edzőjeként tevékenykedett 1995-ig. Hosszú pályafutása során több csapatnál dolgozott, többek között a debreceni Dózsánál, a DVSC-nél, a dunaújvárosi Sportiskolánál illetve a Hajdúnánás csapatánál, azonban mindig visszahúzta a szíve Dunaújvárosba.     

Az évek során ugyanolyan lelkesedéssel irányította az NB I-ben, az NB II-ben és utánpótlás bajnokságban szereplő csapatokat. Alkalmazkodni tudott a profi és az amatőr kézilabdázó játékosokhoz, a különböző korosztályokhoz és nem utolsó sorban a női csapatokhoz. A Dunaújvárosi Sportiskolában is több éven keresztül nevelte a fiatalokat.

   Életének utolsó időszakában sem engedte, hogy a betegség megakadályozza abban, hogy megtartsa az edzéseket, hogy összetartson egy közösséget, hogy szakmai tudásával, rutinjával megtanítsa a csapatoknak hogyan kell megnyerni egy meccset és adott esetben hogyan kell emelt fővel veszíteni, hogy a végsőkig küzdeni kell a pályán, hogy szív nélkül az egész semmit sem ér.

   A dunaújvárosi kézilabdasport egyik meghatározó alakja, aki a Dunaújvárosi Atlétikai Club Női Kézilabda Szakosztályát irányította, 2012. január 14-én, életének 66. esztendejében hunyt el.            

Kiemelkedő szakmai tevékenységének és kivételes személyiségének elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a 2013-as évben a Dunaújváros Sportjáért díjat Árva Sándor Csaba részéré posztumusz adományozta. A díjat Árváné Borbély Anett, a díjazott özvegye vette át.

 

Takács Krisztián kivételes tehetségű sportoló, a Dunaújváros Sportjáért elismerés díjazottja jelenleg edzőtáborban végzi felkészülését, és nem tartózkodik az országban. A nevéhez fűződő díjat Cserna Gábor polgármester úr személyesen, a márciusban soron következő közgyűlési ülésen adja majd át számára, akkor felterjesztését, illetve méltatását is ismertetjük.

Németh Tünde

szóvivő

DMJV PMH

  • Létrehozva: 2013. február 28.