fő tartalom

Sikerült megvédeni a házakat Kisapostagon

Az áradó Duna nyomásától áttört a víz egy nyúlgáton június 9-én, vasárnap éjszaka Kisapostagon. A katasztrófavédelem hivatásos állományának és önkénteseknek az azonnali, gyors, összehangolt munkájának köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a víz a lakásként használt épületekbe betörjön.

Kisapostagon az áradó Duna kilencven ember otthonát veszélyezteti a Panoráma úti üdülősoron. A megelőzés részeként csütörtöktől homokzsákokkal védték be az épületeket és egy kilométer hosszan nyúlgátat építettek ki. A nyúlgát által védett terület legmélyebb pontján, ahol a folyó a legnagyobb nyomást gyakorolta a védműre, vasárnap éjszaka öt-hét méter hosszan áttört a homokzsákokon a víz és három épület udvarára befolyt. A védekezésben részt vevő Nógrád és Heves megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportok, valamint önkéntesek körülbelül háromórás megfeszített, összehangolt munkával, a vízügy szakmai segítségével újabb két védvonalat építettek ki, és a belsőt bordás megtámasztással biztosították. Így hajnalra sikerült megállítani a vízszint emelkedését a kertekben. Az áradó folyó a gyors fellépésnek köszönhetően az épületeket nem érte el. Az éjszakai védekezésben mintegy hatvanan vettek részt.

FEJÉR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

  • Létrehozva: 2013. június 10.