fő tartalom

Ketten már visszaköltözhettek otthonukba

A Duna rendkívüli árhulláma miatt Fejér megyében négy ember kitelepítése volt elkerülhetetlen, közülük ketten Adonyban már visszatérhettek otthonukba. A másik két érintett lakó – Ercsiben és Adonyban – az épületek fertőtlenítésének befejezését követően térhet haza, elhelyezésüket mindaddig az önkormányzatok biztosítják. A helyreállítási munkálatok június 18-án, kedden is folytatódnak a megyében.

Ercsiben még néhány homokzsákot kell visszabontani, a munkát eddig késleltette, hogy a védművet csak nagyon süppedő, felázott talajon lehetett megközelíteni. A homokzsákok rakodását kedden tíz közfoglalkoztatott, valamint egy rakodógép és egy kistraktor is végzi. Baracson a magántulajdonú ingatlanok fertőtlenítése és a még kint lévő homokzsákok elszállítása zajlik. Kisapostagon kedden reggel közel százan folytatták a védművek bontását és a tereprendezést, amellyel előreláthatólag ma végeznek. Körülbelül még tizenhétezer homokzsákot kell elszállítani. A helyreállítási munkálatokban részt vesznek a baracskai Közép-Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetből, valamint a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetből fogvatartottak, a Vöröskereszt munkatársai, a Baracsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a dunaújvárosi önkormányzat önkéntesei, valamint öt szállítójármű és három rakodógép.

FEJÉR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

Szabó-Bisztricz Anett tű. hadnagy
megyei katasztrófavédelmi szóvivő

 

  • Frissítve: 2013. június 26.
  • Létrehozva: 2013. június 18.