fő tartalom

Időben megérkeztek a tankönyvek minden iskolába

Időben megérkeztek a tankönyvek minden iskolába: szeptember 2-án az első osztályfőnöki órán a diákok átvehetik névre szóló tankönyvcsomagjaikat. A központi tankönyvterjesztést lebonyolító Könyvtárellátó a terveknek megfelelően bő egy hónap alatt közel 15 millió db tankönyvet szállított le mintegy 6000 intézménybe. A tankönyvterjesztésben több mint 1500 munkavállaló vett részt, a megrendelt és kiszállított tankönyvek összértéke megközelíti a 18 milliárd forintot.

A tankönyvterjesztés új rendszerét a kormány az átfogó tankönyvreform keretében vezette be. A központosított beszerzésnek és logisztikának köszönhetően átláthatóbb lett a befizetések kezelése és a kiszállítás. Az iskoláknak nem kell többé a tankönyvekkel kapcsolatos pénzügyekkel foglalkoznia, a szülőknek pedig nem szükséges külön a tankönyvek miatt befáradnia az iskolába, hiszen a névre szóló csomagokat a diákok az első tanítási napon kapják meg.

Azoknak, akik az augusztus 15-i határidőig kiegyenlítették a tankönyves díjbekérőket, az iskolában nem kell külön igazolást bemutatniuk a tankönyvek átvételekor. A Könyvtárellátó az iskolák felé elérhetővé tette a befizetésekkel kapcsolatos adatbázist. A határidő után fizetőknek átvételkor – a postai feladóvevénnyel, átutalási igazolással, vagy az utalványos fizetés során kapott igazolással – kell tanúsítania a befizetés tényét.

A tankönyvek pótrendelésének határideje szeptember 5-e. Az iskolai tankönyvfelelősök eddig a dátumig tudják visszáruzni a tévesen megrendelt könyveket, vagy az időközben iskolát váltó diákok tankönyveit. Illetve leadni a pótrendeléseket. Amennyiben esetlegesen a tankönyvcsomagokba sérült vagy nyomdai hibás kiadványok kerültek, illetve mennyiségi eltérés tapasztalható a megrendeléshez képest, a Könyvtárellátó azonnal gondoskodik a könyvek cseréjéről, pótlásáról valamint visszaszállításáról. Fontos tudnivaló, hogy a hasonló eseteket közvetlenül az iskola felé kell jelezni.

Pedagógusok, könyvtárosok, szülők vagy éppen diákok egyébként egész évben rendelhetnek tankönyvet a Könyvtárellátótól interneten (http://webshop.kello.hu/), illetve személyesen a Kello kirendeltségeken keresztül.

  • Létrehozva: 2013. szeptember 3.