fő tartalom

"Virágos Duaújvárosért!" - az idén is szép eredmények!

Hírkép

Az immáron 14. Virágos Dunaújvárosért elnevezésű rendezvény az idei évben is szép sikerrel zárult, 79 jelentkező összesen 98 pályázatot nyújtott be. Az alábbiakban összesítjük az eredményeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnálatos módon vannak, akik már nem lehetnek közöttünk, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak Dunaújváros szebbé tételéhez városunk lakóinak nagy örömére, melyet megköszönve Posztumusz díjat adományoztunk hozzátartozóinak, ezzel tisztelegve munkájukért:

-Sallai József                                                                                                                             

-Kéri Józsefné                                                                                                                            

A „Legszebb virágosított intézményudvar, homlokzat és előkert” kategóriában, melyre 11 pályázat érkezett, akik most nem értek el helyezést, azoknak  a részvételét jelképes ajándékokkal sköszönték meg. A résztvevők a következők (névsor szerint felsorolva):

-Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Általános Iskolai Egysége

-Dunaújvárosi Óvoda Kincskereső Egység

-Dunaújvárosi Óvoda Mesevár Egység

-Liszt Ferenc Kerti Bölcsőde

-Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolai Egysége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A dobogós helyezettjeink között többszörös holtverseny alakult ki, ők a következők: (így névsor szerint felsorolva)

            3.    helyezett: Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros Napraforgó Bölcsőde

            3.    helyezett: Jószolgálati Otthon Közalapítvány (Napközi)

            2.    helyezett: Dunaújvárosi Rendőrkapitányság

            2.    helyezett: Hajléktalan Centrum - Útkeresés Segítő Szolgálat

            1.    helyezett: Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza Egység

 

A kategórián belül különdíjban részesült, különlegesen szép kertjével:

-Jószolgálati Otthon Közalapítvány (Gondozóház)

A „Legszebb virágosított üzlet/vállalkozás/szervezet előkert és homlokzat” kategóriában, melyre 2 pályázat érkezett,

Így a két dobogós helyezettjeink következők:

            2.    helyezett: Perjési Kipufogó Centrum

            1.    helyezett: Forgó Kft.

A „Legszebb családi házas előkert” kategóriában, melyre 7 pályázat érkezett, akik most nem értek el helyezést, azoknak a részvételét jelképes ajándékokkal köszönték meg. A résztvevők a következők (névsor szerint felsorolva):

-Fodor Gyuláné

-Moldovánné Kiss Etelka

A dobogós helyezettek pedig a következők:

            3.    helyezett: Pék Istvánné

            2.    helyezett: Horváth Antalné

            1.    helyezett: Varga Sándorné

A kategórián belül különdíjban részesült, különlegesen szép kertjével:

- Katona Mihályné

- Maradáné Králl Edit

 

A „Legszebb lakosság által virágosított ablak és franciaerkély” kategóriában, melyre 15 pályázat érkezett, akik most nem értek el helyezést, azoknak a részvételét jelképes ajándékokkal köszönték meg A résztvevők a következők (névsor szerint felsorolva):

-Aranyi Józsefné

-Berta Ferencné

-Gégény Istvánné

-Gyöngyi Ildikó

-Ladányi Gézáné

-Peidl Istvánné

-Somogyi Lajosné

-Topa László

-Tóth Péter Pálné

A dobogós helyezette pedig a következők: A 3. helyezettnél holtverseny alakult ki

            3.    helyezett: Bogó Gáborné

            3.    helyezett: Zeleszkó Erika

            2.    helyezett: Lempergel Pál

            1.    helyezett: Bognár Csilla

 

A gyönyörűen virágosított ablakukért kategórián belül különdíjban részesült:

-Figur Jánosné

-Jávor Lászlóné

 

A „Legszebb lakosság által virágosított erkély” kategóriában, melyre 20 pályázat érkezett, akik most nem értek el helyezést, azoknak  a részvételét jelképes ajándékokkal köszönték meg. A résztvevők a következők (névsor szerint felsorolva):

-Dr. Horváthné Lázár Gabriella

-Figur Jánosné

-Homonnay Tamásné

-Jávor Lászlóné

-Makovits Istvánné

-Rovó Istvánné

A szebbnél szebb erkély közül nem volt könnyű meghozni a végső döntést, így a dobogós helyezettjeink között is többszörös holtverseny alakult ki, ők a következők: (így névsor szerint felsorolva)

            3.    helyezett: Bacs Istvánné

            3.    helyezett: Pataki Istvánné

            3.    helyezett: Rákli Jánosné

            3.    helyezett: Tóth Péter Pálné

            3.    helyezett: Wernitzer Jenőné

            2.    helyezett: Bogó Gáborné

            2.    helyezett: Dombrovszki Ferencné

            1.    helyezett: Gál Károly

 

A sok szép dobogós helyezett mellett a kategórián belül különdíjban részesült:

-Lempergel Pál

-Moldovánné Kiss Etelka

-Paizs Judit

-Szaksz Ferenc

-Szőke Istvánné

-Tóth Józsefné

 

A „Legszebb közterületi lakossági előkert” kategóriában, melyre 43 pályázat érkezett, akik most nem értek el helyezést, azoknak  a részvételét jelképes ajándékokkal köszönték meg. A résztvevők a következők (névsor szerint felsorolva):

-Antal Györgyné

-Aranyi Józsefné

-Bácsi Lajosné és Szőke Istvánné                                                                                            

-Dáginé Kormos Ildikó

-Falusi Lászlóné

-Faragó Aranka

-Figur Jánosné

-Gégény Györgyi

-Grőb János és Tóth Hajnalka                                                                                                   

-Homonnay Tamásné

-Jávor Lászlóné

-Kásádácz Pálné

-Kiss Mihályné

-Kőhegyi Ottóné

-Ladányi Gézáné

-Lempergel Pál

-Martinovics Ignác utca 34. lépcsőház

-Munkácsy Mihály utca 1-7. és Esze Tamás utca 13-13/a Társasház

-Nagy Gyuláné

-Rákli Jánosné

-Rovó Istvánné

-Ruff Jánosné

-Rutai Réka

-Somogyi Lajosné

-Szenczi Györgyné és Oroszi Miklós                                                                                        

-Szilvás utca 13-15. Társasház

-Szöllősiné Horváth Gabriella

-Topa László

-Vészics Illésné

-Vukájlovics Szávóné

-Zeker Nándorné

 

Ebben a kategóriában is igen nehéz volt a döntés, így a dobogós helyezettjeink között többszörös holtverseny alakult ki, ők a következők: (ezért névsor szerint felsorolva)

            3.    helyezett: Becs Albin

            3.    helyezett: Dombrovszki Ferencné

            3.    helyezett: Juhász Imréné

            3.    helyezett: Márta Mihály

            3.    helyezett: Sraj Istvánné

            3.    helyezett: Szabó János

            2.    helyezett: Gyöngyi Ildikó

            1.    helyezett: Római 24. Társasház

 

A kategórián belül különdíjban részesült, különlegesen szép kertjével:

- Gégény Istvánné

- Kozár Tivadarné

- Lajos Király körút 10. lépcsőház (Solanova Ház)

- Széll Istvánné

 

Továbbá nagy örömünkre szolgált, hogy az idei évben is volt olyan, aki már 10 éve folyamatosan pályázik, ezért megköszönve munkáját és a versenyhez való hűségét, Jubileumi díjban részesítjük.

Tehát a „Virágos Dunaújvárosért” virágosítási verseny 10 éve hűséges pályázója idén:

            - Maradáné Králl Edit

 

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

 

  • Létrehozva: 2013. szeptember 30.