fő tartalom

Decemberben már műfüvön edzhetnek csapataink!

Hírkép

A DPASE szervezésében a tegnapi napon lezajlott sajtótájékoztató keretén belül számoltak be a vidámpark területén épülő két műfüves pálya és az azt kiszolgáló egység építésének részleteiről.

A rendezvény fontosságát tükrözi, hogy megjelent dr. Dorkota Lajos egykori, valamint dr. Galambos Dénes jelenlegi Fejér megyei kormánymegbízott, Cserna Gábor DMJV polgármestere, dr. Ragó Pál és Gombos István alpolgármesterek, valamint Hingyi László a Gazdasági és fejlesztési bizottság elnöke. Az Egyesületet Dobos Barna szakmai igazgató és Prinz Attila ügyvezető helyettes képviselte.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Polgármester Úr bevezetőjében elmondta, hogy a város vezetésének szívügye a sport, amire a Nemzet Sportvárosa cím is kötelez.

Kiemelte a DPASE NB II-ben való helytállását az őszi szezon eddigi mérkőzésein és kifejezte bizalmát a további hasonló sikeres szereplésben. A sportágunk további eredményességének elengedhetetlen feltétele az infrastruktúra fejlesztése. Ennek egyik állomása két műfüves pálya és a kapcsolódó kiszolgáló létesítmények építése.

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Dorkota Lajos a beruházás költségeiről beszélt, amelynek önrészét a Központi Sporttelep edzőpályájának eladásából befolyt összegből biztosítja az önkormányzat, a további költségeket pedig TAO-s forrásból finanszírozza a klub.

 

 

 

 

 

 

 

 

Dobos Barna sportigazgató arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a munkálatok a tereprendezéssel szeptember végén elkezdődtek a Vidámpark területén. Az két labdarúgópálya átadását december első hetére ígérte a kivitelező, amely kulturált körülményeket biztosít majd klub utánpótlás és felnőtt csapatainak, valamint a városlakó labdarúgó szerető sportolók számára is elérhetőek lesznek az új sportpályák.

 
  • Létrehozva: 2013. október 4.