fő tartalom

Tájékoztatás a 2013. és a 2014. első negyedévi pályázati lehetőségekről

Számos pályázati lehetőséget gyűjtöttünk össze, melyek között érdemes szemezgetni! Információk a kattintás után!

1./ Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért

November 5-től beadható a mikro, kis- és középvállalkozásokat célzó telephely fejlesztési pályázat. Célja a vállalkozások versenyképességének növelése, telephelyek modernizációja és bővítése, cseréje, új telephelyek kialakítása, vásárlása.

A pályázat elérhető lesz a Nyugat Dunántúli, az Észak-Magyarországi, a Közép-Magyarországi, valamint Dél-Alföldi Régiókban.

Támogatható tevékenységek: új épület építése, létesítése, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtásához, valamint meglévő épületek átalakítása, bővítése, korszerűsítése, helyreállítása, felújítása, A támogatás mértéke és összege területenként és részcélonként változhat, 60 és 1000 millió forint közötti összeg vehető igénybe 30-70%-os intenzitás mellett. 

 A pályázatról bővebben itt olvashat: http://diamondtopconsult.hu/hu/blog/telephelyfejlesztes-es-ipartelepites-a-teruleti-ko

2./ Foglalkoztatási program 55 év feletti nőknek - 100% bértámogatás

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatási programot indít azoknak az 55 év feletti munkanélküli nőknek, akiknek a nyugdíjba vonuláshoz szükséges 40 év szolgálati időből kevesebb, mint 1 év hiányzik.

Várhatóan  novembertől a programban a támogatás maximum 12 hónapra szól, ez idő alatt 10 hónapig a bruttó bér és járulékok 100 százalékával támogatják a munkaadókat a célcsoport foglalkoztatásához, ezért további 2 hónap támogatás nélküli foglalkoztatást kell vállalnia a munkaadónak.

 A pályázatról bővebben itt olvashat: http://diamondtopconsult.hu/hu/blog/foglalkoztatasi-program-55-ev-feletti-noknek---100

3./ Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatás a konvergencia régiókban

Európában egyedülálló módon, az Új Széchenyi Terv keretében hamarosan megnyílik az a pályázati lehetőség a 18 és 35 év közötti (vagy 0-6 éves gyermek nevelése esetén 18 és 40 év közötti) fiatalok számára, melynek ’A’ komponensében 3500 jelentkező térítésmentesen vehet részt az alábbi támogató szervezetek által nyújtott vállalkozói képzéseken.

A sikeresen elvégzett képzés és az országosan egységes szempontrendszer és módszertan alapján jóváhagyott üzleti terv birtokában a fiatalok a konstrukció ’B’ komponensében (TÁMOP-2.3.6.B.) maximum 3 millió, társas vállalkozás esetén legfeljebb 6 millió Forint támogatásra pályázhatnak, kizárólag Magyarország 6 konvergencia régiójában.

A közel 5 milliárd Forintos keretösszegből 1500 induló vállalkozás támogatása várható, akik további fél év mentorálást vehetnek igénybe a dinamikus fejlődés érdekében.

A pályázatról bővebben itt olvashat: http://diamondtopconsult.hu/hu/blog/fiatalok-vallalkozova-valasanak-tamogatas-a-konver

4./ Fejlessze turisztikai szolgáltatásait uniós támogatásból!

Újra pályázható lesz a rendkívül népszerű, turisztikai fejlesztéseket támogató EMVA pályázat!

November 15-től adható be az EMVA turisztikai pályázat, amelyen magánszemélyek, cégek, önkormányzatok, non-profit szervezetek és egyházak egyaránt indulhatnak.

 Az alábbi célterületek lesznek támogathatóak - falusi szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása;- egyéb szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása; - a vidéki térségekben a szabadidős gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshelyek kialakítása;- szálláshelyhez nem kötődő beruházások támogatása (pl. agroturisztikai szolgáltatásokhoz, lovas turisztikai szolgáltatáshoz, vadászturizmushoz, erdei turizmushoz, horgászturizmushoz, vízi turizmushoz, valamint borturizmushoz) A konstrukció keretén belül lehetőség lesz épület építési, felújítási, korszerűsítési, bővítési beruházásokra, melyet igénybe vehetnek falusi szálláshelyek; közösségi, szabadidős gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshelyek; valamint agroturisztikai (pl. erdei, vízi és borturizmus) szolgáltatásokat nyújtó szálláshelyek. Ezen kívül a szálláshelyek, szolgáltatások működését szolgáló berendezési tárgyak, eszközök beszerzésére is lehetőség lesz, valamint horgászati célú fejlesztés, falusi szálláshely kialakítása esetén fa telepítésére.

Akár 35 millió forint támogatás is igénybe vehető akár 65%-os intenzitás mellett – non-profit szervezetek önerő nélkül is indulhatnak a pályázaton. 

A pályázatról bővebben itt olvashat: http://diamondtopconsult.hu/hu/blog/turisztikai-tevekenysegek-osztonzese---2014-

5./ Pályázati lehetőség civil szervezetek számára

A pályázat célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás révén.

A pályázatról bővebben itt olvashat: http://diamondtopconsult.hu/hu/blog/civil-szervezetek-mukodesi-celu-tamogatasa-2014-

6./ BORÁSZATI GÉPEK BESZERZÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS

A kérelmezési időszakban 4 millió euró, azaz közel 1,16 milliárd Ft áll rendelkezésre új borászai gépek beszerzéséhez. Támogatás kizárólag olyan új, első üzembe helyezésű gép vásárlásához nyújtható, amely javítja a vállalkozás összteljesítményét, növeli a termelési kapacitást vagy alapvetően megváltoztatja az alkalmazott technológiát.

A pályázatról bővebben itt olvashat: http://diamondtopconsult.hu/hu/blog/boraszati-gepek-beszerzesehez-nyujtott-tamogatas-2

 

Pályázatkészítésével, tanácsadással kapcsolatban keresse: Nagy Enikő vagy Szántó Zsuzsanna szakembereket 06-52-509-235 telefonszámon vagy tender@diamondtopconsult.hu vagy  palyazat@diamondtopconsult.hu e-mail címen.

  • Létrehozva: 2013. november 7.