fő tartalom

Hatékony kormányhivatal – ügyfélbarát működés

Több mint 200, állami feladatok ellátását végző alkalmazott egyidejű és komplex képzését valósították meg az ÁROP-1.A.7-2013-2013-0013 Szervezetfejlesztés a Fejér Megyei Kormányhivatalban című projekt keretében. Az Államreform Operatív Program során megvalósított projekt teljes körűen átvilágította a Kormányhivatal szervezeti működését, mely a kormányhivatalok stabil, hatékony, eredményes működését szolgálja.

A kormány kifejezett szándéka a lakosság közigazgatásba vetett bizalmának visszaállítása, amelynek eléréséhez jelentős előrelépést jelent a Kormányhivatalok szervezeti működésének, hatékonyságának fejlesztése. Az ÁROP-1.A.7-2013-2013-0013 Szervezetfejlesztés a Fejér Megyei Kormányhivatalban című projekt keretében a feladatok ellátásának hatékonyabbá tétele érdekében külső szakértők, trénerek és coach szakemberek bevonásával átvilágították a Fejér Megyei Kormányhivatal működését. A projekt azonban itt nem állt meg, a szakértők javaslatokat tettek a szervezeti kompetenciák és működés fejlesztésével kapcsolatban, ezt követően pedig kultúra- és tudásfejlesztő workshopok, képzések, előadások keretében képzések formájában több mint 200, a Kormányhivatalban dolgozó, az állampolgárokkal napi kapcsolatban álló munkatárs és vezető képzését is elvégezték.

Az átvilágítás külön kitért a hivatal által ellátott állami feladatokkal kapcsolatos működési helyzetkép felállítására, a hatékonyságot akadályozó problémák felmérésére és ezek megoldására. A projekt része volt, hogy fejlessze a hivatal munkatársainak a megfelelő szervezeti működéshez nélkülözhetetlen ismereteit és szervezeti kultúráját.

A projekt megvalósításával elért összhang, amely a kormányhivatal feladatai, erőforrásai, szervezete és működése között feláll, a javuló ügymenetek, a megalapozottabbá váló döntéshozatal és problémamegoldó képesség, az államigazgatásban elengedhetetlenné váló ügyfélbarát, hatékony és az állampolgárok érdekeit szolgáló szolgáltatás körülményeit teremtik meg.

  • Frissítve: 2013. december 4.
  • Létrehozva: 2013. december 2.