fő tartalom

Íme a részletek: újabb családtámogatások vehetők igénybe januártól

A gyed extra lehetőségeivel a gyermekvállalást kívánják ösztönözni. A kormány még novemberben döntött négy konkrét intézkedésről a gyed extra keretében. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben.

A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti. Az intézkedések 65 ezer embert érintenek és 18,6 milliárd forintot jelentenek a jövő évi költségvetésben. Ebben nincs benne az ugyancsak január 1-jével induló kiterjesztett adó- és járulékkedvezmény-rendszer mintegy 50 milliárd forintos összege, amely az érintett családoknál maradhat jövőre.

A bevezetendő diplomás gyeddel lehetővé válik, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait. A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a gyedet.

A negyedik intézkedés a három- vagy többgyermekes anyákat, illetve munkaadójukat érinti. Ennek lényege, hogy kiterjesztik a munkavédelmi akciótervben már meglévő hároméves szociális hozzájárulási adókedvezményt további két évvel; így a negyedik és ötödik évben csak az adó 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után. Az egy- és kétgyermekeseket érintő hasonló munkaadói kedvezmények is megmaradnak. A kormány az intézkedések kidolgozásakor több európai ország gyakorlata mellett a Népesedési Kerekasztal és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom javaslatait is figyelembe vette.

Gyed extra 2014-től: négyféle intézkedést tartalmaz

Az újonnan bevezetésre kerülő gyed extra négy konkrét intézkedést tartalmaz:

A gyes és a gyed folyósítása mellett az anya újra munkát vállalhat gyermeke egyéves kora után.
Testvér születése esetén két gyermek után jár kétszeres mértékű gyes vagy gyed.
Diplomás gyedet vezetnek be.
Azok a munkaadók, akik három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztatnak, újabb adókedvezményekre lesznek jogosultak.
Az intézkedések nagyban segítik a gyermeket vállaló családokat, és közel 20 milliárdos kiadást jelentenek a költségvetésnek.

A diplomás gyed azt jelenti, hogy az a kismama, aki két aktív félévet tud igazolni felsőfokú oktatási intézményben, diplomás gyedre lesz jogosult, majd gyes mellett folytathatja tanulmányait. A kormány az új intézkedéssel méginkább szeretné gyermekvállalásra ösztönözni a fiatalokat, és a támogatási rendszer kidolgozásakor számos európai ország családtámogatási politikája is mintaként szolgált.

Ráadásul 2014-től a gyed mellett dolgozni is lehet majd, így sok családban akár duplázódhat is a családi bevétel az új szabályok bevezetése után. Tudni kell, hogy a gyed (gyermekgondozási díj) azoknak jár, akik a terhességük előtti két évben legalább 365 napot dolgoztak. Eddig el kellett dönteni a szülőknek, hogy munkát vállalnak vagy gyermeket nevelnek, hiszen a kettőt együtt nem lehetett. Sokan már most azt tervezik, hogy a gyed mellett visszamennyek akár csak 4 órás munkaidőben dolgozni, hiszen a plusz pénz mindenkinek jól jön.

A korábbi szabályok szerint egy kismama ha 150 ezer forintot keresett, akkor a baba 5 és fél hónapos koráig járt neki tgyás 89.900 forint összegben, majd ezután a gyermek két éves koráig havi 77 ezer forint gyedet. Ha újabb gyermeke született időközben, akkor az első gyermek utáni gyedet már nem utalták, helyette újra tgyást kapott.

2014. január 1-től a szabályok előnyösen változnak, a 89.900 forintos tgyás mellett a 77 ezer forintos gyedet is megkapja a család, ez pedig 166.900 forint plusz bevételt jelent majd. Vagyis a juttatások a jövőben halmozhatók lesznek, így még akkor sem vesznek el, ha a kismama idő előtt újra munkába áll, ez pedig nagy segítség lehet sok gyermeket vállaló család számára. Végül ne feledkezzen meg arról, hogy a családi pótlék 2014-ben is jár minden gyermeket nevelő családnak, emellett a családi adókedvezmény 2014-től sokkal több jövedelemhez juttatja majd a kisgyermekes szülőket.

Munka GYES után? Nem lehetetlen!

GYES után visszatérni a munkába nem könnyű feladat: az ember nincs már benne a körforgásban, a gyermekek miatt hátrányban érezheti magát, és sokszor bizonytalanok is magukban, az értékeikben az édesanyák. De a 2014. január 1-jével életbe lépő változásokkal talán könnyebb dolguk lesz a kismamáknak. „Kisgyermekes anyának lenni nem végleges állapot, hanem átmeneti időszak, hiszen a gyerekek megnőnek. Ebben az átmeneti időszakban van szükség segítségre, katalizátorokra, mind a családnak, mind a munkaadónak” - mondta Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa. Ilyen katalizátorok lehetnek az állami intézkedések, mint a munkahelyvédelmi akcióterv keretében nyújtott járulékkedvezmények vagy amiről korábban is írtunk, a GYED extra csomag.

Mitől lesz könnyebb a munkáltatónak?

Az Új Munka Törvénykönyve egy rugalmas munkaerőpiac jogszabályi kereteit teremti meg, a munkahelyvédelmi akcióterv keretében biztosított járulékkedvezmények pedig kompenzálják a munkáltatóknál felmerülő, részmunkaidővel járó többletköltségeket. Így például egy- vagy kétgyermekes anyák foglalkoztatása esetén 2 évig teljes, további egy évig pedig 50 százalékos járulékkedvezményt kap a munkaadó, három vagy több gyermeket nevelő édesanyák foglalkoztatása eseténpedig 2014-től a munkáltatók 3 évig teljes, majd további 2 évig 50 százalékos járulékkedvezményt kapnak.

Mitől lesz könnyebb az anyukáknak?

2014. január 1-jétől az édesanyáknak nem kell választaniuk a gyermeknevelés és a munka között, GYED mellett is dolgozhatnak. A GYED melletti munkavégzés tilalmának feloldása áttörtést hozhat a 6 évesnél kisebb gyermeket nevelő édesanyák foglalkoztatásában, legalább húszezerrel több nő térhet vissza a munkaerőpiacra. Ha lehetővé válik, hogy az édesanya a GYED mellett kiegészítő munkát vállalhasson, heti 1-2 napot például, akkor megmaradhat a gyakorlati tudása és valóban vissza tud térni majd a munkába, nem kell mindent előlről kezdenie. Az sem mellékes, hogy a GYED melletti kiegészítő munkából származó jövedelem legálisan kerül a családi kasszába, miközben nem kell lemondania a családnak a GYED összegéről sem. Ezekkel az intézkedésekkel a munkaadók és a családok is jól járnak: a munkáltatók járulékkedvezményt kapnak, és meg tudják tartani régi, tapasztalt munkavállalóikat, a családok pedig valós kiegészítő jövedelemhez jutnak.

http://richpoi.com/cikkek/uzlet_gazdasag/ime-a-reszletek-ujabb-csaladtamogatasok-vehetok-igenybe-januartol.html

  • Létrehozva: 2014. január 8.