fő tartalom

Szemle Martonvásáron

Hírkép: Szemle Martonvásáron

Április elejéig 46 új típusú kormányablakot adnak át az országban. A korábbi 150 helyett több mint 250 ügytípust integráló ügyintézési pontok fizikai megjelenésükben, tartalmukban is egyformák, és akadálymentesítettek lesznek.

Fejér megyében, a következő hetekben három új típusú kormányablakot adnak át: először, e hét végén Székesfehérváron, majd, március elején Martonvásáron, április elején pedig Dunaújvárosban.

Tegnap délelőtt Martonvásáron, a járási hivatal épületében, a leendő kormányablakban volt vezetői bejárás. A műszaki átadást-átvételt előkészítendő megtekintette az irodákat, hivatali helyiségeket, illetve konzultált az átadásig tartó időszak feladatairól Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, dr. Simon László, a megyei kormányhivatal főigazgatója és dr. Tanárki Gábor igazgató, akik a járási hivatalban megbeszélést folytattak az együttműködésről dr. Szabó Tiborral, Martonvásár polgármesterével.

A bejárás résztvevői: (jobbról): dr.  Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere, Tessely Zoltán, dr. Koltai Gábor, az FMKH Martonvásári Járási Hivatal vezetője, dr. Simon László főigazgató és dr. Tanárki Gábor igazgató.

 

 

 

FMKH - Fotó: Kiss Anikó

Fejér Megyei Kormányhivatal

 

 

  • Frissítve: 2014. március 9.
  • Létrehozva: 2014. február 19.