fő tartalom

Berzsenyi díjat kapott dr. Breitner Valéria főorvosnő

Fejér megye önkormányzata az idei évben is megrendezte a megyenapot. A rendezvény hagyományosan ünnepi közgyűléssel indult, ahol átadták a megyei díjakat és kitüntetéseket, ennek keretén belül Dr. Berzsenyi Zoltán Díjat kapott dr. Breitner Valéria kardiológus főorvos.

Dr. Berzsenyi Zoltán sebész főorvos 1920 és 1945 között töltötte be a megyei kórház igazgató - főorvosi tisztét. Szervező és fejlesztő tevékenységének köszönhetően új részlegekkel bővült az általa vezetett intézmény. Az 1945-ben mártírhalált halt világhírű sebészprofesszor emlékére Fejér Megye Önkormányzata évente két orvost tüntet ki a nevével ellátott egészségügyi elismeréssel.
Idei évben Dr. Berzsenyi Zoltán Díjas elismerést dr. Breitner Valéria és dr. Pápai-Székely Zsolt vehetett át március 22-én az ünnepi közgyűlésen.

Breitner főorvosnő közvetlenül a diploma átvétele után 1963-ban került intézményünk Fertőző osztályára beosztott orvosi munkakörbe. Ambíciója és hivatásszeretete által vezérelve képezte magát, hogy a kihívásoknak minél magasabb szinten tudjon megfelelni.  
Szakmai tudása széleskörűen megalapozott elméleti, gyakorlati ismereteket jelent. Csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgája mellett fertőző betegségekből és gyermekkardiológiából is szakorvosi képesítést szerzett. Különösen nagy érdeme, hogy városunkban bevezette és meghonosította a csecsemő- és gyermek-kardiológiai szűrést, gondozást.
Az orvos-beteg kapcsolatban magatartása, humánus viselkedése példaként említhető. Különösen jó adottsága van a beteg gyermekkel történő kapcsolatteremtéshez.
Rendkívüli munkabírású orvos, aki képes a nap 24 óráját teljes odaadással végig dolgozni. Kardiológiai munkájával a városban és az országban is tekintélyt szerzett magának. A főorvosnő 1995 decemberében nyugdíjba vonult,  de azóta is töretlen energiával végzi a kis betegek gyógyítását.
Breitner főorvosnő 2013 szeptemberében vette át a Semmelweis Egyetemen „Aranydiplomáját”. Intézményünkben 50 éve kezdte el szakmai pályafutását, s a mai napig az egyik leghűségesebb dolgozónk.

Fentiek alapján dr. Mészáros Lajos főigazgató javasolta dr. Breitner Valéria részére a Fejér Megyei Önkormányzat „Dr. Berzsenyi Zoltán díj”-ának odaítélését és ezzel a közgyűlés egyetértett.

Forrás: http://www.pantaleon.hu/cgi-bin/index.cgi?&&mode=content_view&content_id=538

  • Létrehozva: 2014. március 26.