fő tartalom

Autóvadászat Dunaújvárosban

A polgárőrökből és rendőrökből álló 8 csapat több mint 20 ezer járművet ellenőrzött Dunaújvárosban a kiemelt közlekedési és közlekedésbiztonsági akcióban 2014. április 25-én.

Az akcióban illetve versenyben polgárőrök és rendőrök közös csapatokban egymással versenyeztek. A polgárőrök Budapestről, Szegedről, Szigetszentmiklósról, Dunaújvárosból és Kecskemétről érkeztek, a rendőrök egységeit, a Szegedi Rendőrkapitányság, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Csányteleki Rendőrőrs egységei alkották de a vízirendőrök és a NAV is képviseltette magát versenyen.

Az csoportok feladata az volt, hogy a ZsaruCar rendszámfelismerő rendszer használatával kiszűrjék a forgalomból a lopott, vagy egyéb bűncselekmény miatt körözött, a műszaki érvényesség nélkül közlekedő, valamint a forgalomból kivont gépjárműveket. A rendőrök csak azokat az autókat állították meg, amelyeknél a rendszer találatot jelzett.

Az egységek az akció során 20 107 járművet ellenőriztek. Közülük 19 ki volt tiltva a forgalomból, 14 pedig műszaki érvényesség nélkül közlekedett.

A versenyt a Szegedi Rendőrkapitányság és polgárőrség közös csapata nyerte, második helyen a Csányteleki Rendőrőrs  és a  Kecskeméti „Hírős” Polgárőrség közös együttese végzett míg a harmadik az Országos Rendőr-főkapitányság  csapata lett.

Forrás: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/autovadaszat-dunaujvarosban

  • Létrehozva: 2014. április 28.