fő tartalom

Bringatúra május 11-én vasárnap!

Hírkép: Bringatúra május 11-én vasárnap!

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata „A társadalmi integrációt segítő és drogprevenciós célú komplex programok megvalósítása Dunaújvárosban” a TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0023 számú projekt keretében, 2014. május 11-én vasárnap 9 órai kezdettel immáron 30. alkalommal rendezi meg a Bringatúrát!

 

 

A rendezvény célja a hagyományőrzés, hiszen ez az egyik legrégebbi múlttal rendelkező nyílt, amatőr sportrendezvény városunkban, amelyen gyerekek, felnőttek és családok vesznek részt, immáron harminc éve.

A Bringatúra idén a Dózsa Mozi előtti térről indul vasárnap reggel 09.00 órakor.

A túra a megszokott Dunaújváros - Mezőfalva - Dunaújváros útvonalat követi.

A reggeli rajtszámok regisztrációja után közös bemelegítéssel készülünk fel a túrára.

A rendezők kérik a résztvevőket, hogy a regisztráció zavartalan lebonyolítása érdekében 08:40 óráig érkezzenek meg a térre! (A karpánt a cél utáni tombolának az igazoló szelvénye!)

A mezőnyt ebben az évben is rendőrségi felvezetéssel kísérik, a biztonságot a táv egész szakaszán számos közreműködővel (mentőszolgálattal, rendőrségi kísérettel, polgárőrséggel) a KRESZ szabályainak messzemenő betartása és betartatása mellett szervezik. Ezúton is felhívják a biciklizők figyelmét, hogy a túrát félpályás útlezárással biztosítják!

A mezőfalvi pihenőhelyen frissítőt kapnak a résztvevők és pihenés közben kulturális programokkal valamint egyéb ügyességi versenyekkel kedveskednek az érdeklődőknek.

A dunaújvárosi célállomáson BMX bemutatóval és retro kerékpár kiállítással várják a célba érkezőket, ezt követően pedig a megszokott sorsolás következik, ahol rengeteg ajándék vár a szerencsés résztvevőkre!

Technikai információk:
30. Bringatúra

2014. május 11. vasárnap 09.00 - 13.00 óra

Dunaújváros, Dózsa Mozi előtti tér

Dunaújváros - Mezőfalva - Dunaújváros

Ingyenes részvétel

Tombola

Frissítők, kulturális és sportprogramok

 

 

 

 

 

 

A társadalmi integrációt segítő és drogprevenciós célú komplex programok megvalósítása Dunaújvárosban” TÁMOP-2010-5.2.5/B/10/2-2010-0023

 

 

csatolt kép
  • Frissítve: 2014. május 5.
  • Létrehozva: 2014. április 30.
facbook megosztás