Hírek
Koronavírus: rendben indult a tanév, pozitív tesztek az Acélbikáknál
365 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, a járvány második hulláma elkezdődött – az Országos Tisztifőorvos tájékoztatója szerint. A járvány ezúttal sem kerülheti el Dunaújvárost, a tavasszal már megszokott fegyelmezett viselkedéssel azonban ismét túl lehetünk a járványon. Mindenkit arra kérünk, hogy tartsa be az óvintézkedéseket: hordjon maszkot, mosson gyakran kezet és amikor csak lehet tartsa a 1,5 méteres távolságot. Városi adatokat az országos szervek továbbra sem adnak ki, azt azonban tudjuk, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák csapatának legtöbb tagjának koronavírus tesztje pozitív lett kedden. Kérünk mindenkit, hogy akik a csapat tagjaival érintkeztek maradjanak otthon. A tervezett meccsek természetesen elmaradnak.
Próbanépszámlálás indul
Augusztus 31. és október 7. között próbanépszámlálást tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatgyűjtésben országszerte 72 település, mintegy 14 000 háztartása vesz részt. A kijelölt települések között Dunaújváros is szerepel. A próbafelvétel célja, hogy adatokkal segítse a 2021. évi népszámlálás szakmai előkészítését. A részvétel önkéntes, de fontos, hiszen egy-egy kitöltő mintegy 350 háztartást képvisel.
Kiállításmegnyitóval kezdődött a Jószoli születésnapi programsorozata
Fennállásának 30. születésnapját ünnepli a Jószolgálati Otthon Közalapítvány- ez alkalomból pedig ünnepi programsorozatot hirdettek nem csak gondozottaik, de a városlakók számára is. Ez a hét a hét az ünneplés jegyében telik, amely hétfőn délután egy kiállításmegnyitóval indult a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában. A tárlat anyagául pedig az ellátottak által, a művészetterápiás foglalkozásokon született alkotások szolgáltak. A megnyitón Szabó Zsolt, alpolgármester is részt vett.
Tájékoztatás ebösszeírásról
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2020. szeptember 1-től ebösszeírást végez. Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat az önkormányzat rendelkezésére bocsátani. Továbbá tájékoztatjuk az ebtartókat, hogy az önkormányzat az ebösszeírás adatai alapján jelenleg nem tervezi az ebrendészeti hozzájárulás bevezetését. Az ebösszeíró adatlapok leadásának határideje 2020. 12. 31.
Utcanévnapok II Rózsa udvar
Újabb dunaújvárosi utca névadóját ünnepeljük: Isten éltesse a Rózsákat, augusztus 30-án róluk emlékezünk meg! Dunaújvárosban a Rózsa utca is ezt a nevet viseli. A magyar Rózsa név a latin Rosa szóból származik. Jelentése maga a rózsa virág. Már az Árpád-korban is használták, jelenleg nagyon ritka név. Rokonnevei: Róza, Rozália, Rozi, Rozina, Rozita, Rozanna. A rózsa, mint a világ egyik legismertebb virága, jelképként is többször megjelenik. Hogy hol és hogyan, azt a kattintás után olvashatják! Utcanévnapok-sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.
Utcanévnapok II Rózsa utca
Újabb dunaújvárosi utca névadóját ünnepeljük: Isten éltesse a Rózsákat, augusztus 30-án róluk emlékezünk meg! Dunaújvárosban a Rózsa utca is ezt a nevet viseli. A magyar Rózsa név a latin Rosa szóból származik. Jelentése maga a rózsa virág. Már az Árpád-korban is használták, jelenleg nagyon ritka név. Rokonnevei: Róza, Rozália, Rozi, Rozina, Rozita, Rozanna. A rózsa, mint a világ egyik legismertebb virága, jelképként is többször megjelenik. Hogy hol és hogyan, azt a kattintás után olvashatják! Utcanévnapok-sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.
30. születésnapját ünnepli a Jószolgálati Otthon Közalapítvány
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a Jószolgálati Otthon Közalapítvány- ez alkalomból pedig igazán színes és ünnepi lesz az intézmény augusztus 31-én, hétfőn kezdődő hete: a szervezők születésnapi programsorozattal készülnek nem csak gondozottaik, de a városlakók számára is. A részletes programot a kattintás után olvashatják.
Nyárbúcsúztató hétvége az élményfürdőben
A nyár utolsó hétvégéjén mindenkit szeretettel várnak az élményfürdőbe egy nyárbúcsúztató csobbanásra. Augusztus 29-én 14 órától a "Fürdőnk Élménydélutánja" rendezvényen a zene, a mozgás és a fürdés lesz a főszerepben. A kilátogatókat átmozgató aerobik várja három felvonásban, mindemellett pedig zenei kívánságműsorra is lesz lehetőség. A csúszdahasználat továbbra is ingyenes, a be-és kiléptetés pedig a megszokott módon, a Fabó Éva Sportuszoda bejáratánál lesz. Ezúttal a normál nyitva tartási időben, 20 óráig várják a vendégeket.
90. születésnapját ünneplő szépkorút köszöntött az önkormányzat
Újabb, 90. születésnapját ünneplő szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntött a városvezetés nevében Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester. Takó Ferencné, Koós Margit néni otthonában fogadta az alpolgármestert és jókívánságait. Margit néni szívesen mesélt egyebek mellett arról, hogy hogyan is került Dunaújvárosba és mivel telnek a napjai. Élettörténete a kattintás után olvasható.








