Hírek

Hirdetmény az általános iskolai beiratkozásról

Értesítem az érintett szülőket, törvényes képviselőket (továbbiakban együtt: szülők), hogy a 2018/2019. tanévre történő általános iskolai beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor:

2018. április 12-én (csütörtökön) 8 órától 19 óráig,

2018. április 13-án (pénteken) 8 órától 19 óráig.

Sajtóközlemény - Zöld város kialakítása

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 900,72 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett Zöld város kialakítása című pályázaton. A fejlesztés eredményeként a Belvárosban és a Duna-parton terek, parkok újulnak meg, továbbá felújításra kerül a Dózsa Mozicentrum épülete, valamint a Városháza B-szárnyában lévő kávézó is.

HATÁRTALANUL! program - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Határtalanul! program keretében nyílt pályázatot hirdet a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére. A pályázat célja a magyarországi köznevelési intézményben nappali rendszerű oktatásban részesülő, a 2018/2019. tanévben 7. évfolyamon tanuló diákok Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire irányuló tanulmányi kirándulásának támogatása.
A pályázat részletei az alábbi linken találhatóak: Forrás

Nőnapi Köszöntő

Mérsékelten csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

Fejér megyében a 2018. év 1. hetétől kezdődő influenza-járvány során a becslések szerint a lakosság 7%-a fordult orvoshoz. A 9. héten 100 ezer lakos közül 1062 fő kereste fel orvosát influenzás panaszok miatt.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tájékoztatása

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a diszkriminációval okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése. Keresse fel Dr. Szatmári Éva Fejér megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását: 06-30/960-2657 eva.drszatmari@gmail.com.

Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével. Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10. Időpont:  2018. március 9-én illetve március 23-án pénteken 12.00 - 14.00 óráig TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS IDŐPONT EGYEZTETÉS MUNKANAPOKON 9:00 és 14:00 KÖZÖTT A 06-22/333-460-as TELEFONSZÁMON Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Visszaköltöznek a Honvéd utcába a járási hivatal osztályai

A Székesfehérvári Járási Hivatal Hatósági Főosztályának osztályai a felújítási, korszerűsítési munkák idején más-más telephelyen látják el feladatukat, fogadják a hozzájuk érkező ügyfeleket. A folyamatban lévő ügyek zavartalan intézése és a megfelelő ügyfél-tájékoztatás érdekében a Fejér Megyei Kormányhivatal az alábbi információkról tájékoztatja a lakosságot a hatóság osztályainak visszaköltöztetésével kapcsolatban. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Hatósági Osztálya március 7-étől Székesfehérváron a Honvéd u. 8. szám alatt lesz elérhető. A Gyámügyi és Igazságügyi Osztály 2018. március 14-étől kap helyet ugyanott, az I. emeleten. A hivatalvezető és titkársága, valamint a Hatósági Főosztály főosztályvezetője március 15-étől. A Hatósági Osztályon március 6-án, a Gyámügyi és Igazságügyi Osztályon március 9. és március 13. között szünetel az ügyfélfogadás. Az ügyfélfogadás időpontja a Hatósági Osztályon március 7. (szerda) 13:00-15:30, a Gyámügyi és Igazságügyi Osztályon pedig március 14. (szerda) 13:00-15:30. A járási hivatalt érintő, további változásokról az esedékessé válás előtt ad tájékoztatást a megyei kormányhivatal.

Fejér Megyei Kormányhivatal

TÁJÉKOZTATÁS – Időszakos áramszünet

Az E.ON Zrt. folyamatos korszerűsítést hajt végre a hálózatunkon. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültségmentesítése. A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében 2018. március 26-án, hétfőn 9 órától várhatóan 14 óráig a Derkovits utca 3-5-7-9. sz. és 2-4-6. sz., az épületekben lévő üzletek, kisvállalkozások (Gyermekorvosi rendelő is), Aranyvölgyi úti OMV benzinkút, Köztársaság u. 2-12. sz.-ig, és épületekben lévő üzletek, kisvállalkozások területén áramszünet lesz. Valamint 2018. március 27-én, kedden 10 órától várhatóan 15 óráig Mályva u. 7. és 9. sz., 3659/2, 3911 3912 Hrsz. területén, továbbá 2018. április 03-án, kedden 10 órától várhatóan 15 óráig a Berán Lajos utca 3740, 3741, 3746, 3747 Hrsz. területén áramszünet lesz.