Hírek

Elhunyt Havacs Zoltánné

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata sajnálattal értesült arról, hogy Havacs Zoltánné, a Polgármesteri Hivatal egykori anyakönyvvezetője a közelmúltban elhunyt.

Havacs Zoltánné 1975-ben, pályázat útján, áthelyezéssel került Dunaújvárosba, de már előtte is anyakönyvvezetőként dolgozott Hajdúszoboszlón. Több mint harminc pályázó közül esett őrá a választás. Munkájára mindig a magas szakmai színvonal, igényesség és pontosság volt a jellemző. Tudását számos alkalommal elismerték, hiszen 1968-ban, 1971-ben és 1981-ben is átvehette a Kiváló Dolgozónak járó elismerést. 1995. március 24-én pedig a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével ismerték el tevékenységét az állami anyakönyvvezetés centenáriuma alkalmából.

Több ízben tartott tanfolyamot a pályakezdőknek, részt vett az anyakönyvi vizsgáztatásban is, valamint kikérték szakmai véleményét az aktuális törvényi módosításoknál is. 2002-ig végezte anyakönyvvezetői tevékenységét Dunaújváros MJV Polgármesteri Hivatalában, az eltöltött évek alatt pedig több ezer házasságot hitelesített, és tette feledhetetlenné a szertartás pillanatait. Sokan ismerték és szerették a városban, elhivatott tevékenysége mindenki számára példaértékkel bírt.

Utolsó útján, 2017. augusztus 03-án, búcsúztak el tőle a Dunaújvárosi Temetőben, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata osztozik családja és hozzátartozói fájdalmában.

„Dunaújváros Egészségügyéért” díj - 2017. szeptember 30-ig várják a javaslatokat!

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a 36/2011. (X. 14.) önkormányzati rendeletével „Dunaújváros Egészségügyéért” díjat alapított, melyet adományozhat Dunaújváros egészségügyi intézményeiben dolgozó vagy Dunaújvárosban magángyakorlat keretében egészségügyi feladatokat ellátó orvosnak, közép- és felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozónak, egészségügyben dolgozó kollektívának, vagy posztumusz díjként elhunyt személynek. A díj adományozására írásbeli javaslatot tehet bármely dunaújvárosi nagykorú állampolgár, illetve közösség. A kezdeményezésnek tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy vagy közösség nevét, címét, valamint az elismerni kívánt tevékenység ismertetését. A kezdeményezést 2017. szeptember 30. napjáig írásban kell eljuttatni Cserna Gábor polgármester úrhoz (2400 Dunaújváros, Városháza tér 1.). A díj odaítéléséről a közgyűlés dönt. Kérjük, hogy javaslataikat a megadott határidőig írásban szíveskedjenek megtenni.

Strandfoci a sportcsarnokban

A kedvezőtlen időjárás a nagy népszerűségnek örvendő Szent István Kupa lebonyolítását veszélyeztette augusztus 20-án. A strandfocira készülő csapatokat ugyan remekül előkészített pálya fogadta, azonban az eső és az élénk szél lehetetlenné tette a torna megrendezését a szabad-strandon.  A szervezők természetesen mindent elkövettek, hogy megoldást találjanak a helyzetre, hiszen több vidéki csapat is érkezett a rendezvényre, de a helyi gárdák is évek óta komoly erőket mozgósítanak azért, hogy megmérettessék magukat a strand homokján. Senkinek sem lett volna jó, ha elmarad a rendezvény, amit aztán meg is tartottak – ugyan nem szabadtéren, hanem az egyetem impozáns sportcsarnokában. A sikeres átszervezésben komoly szerepet vállalt Zemankó Zoltán, a Dunaferr DUE Renalpin Futsal Club operatív vezetője – így neki ezúton is köszönjük az együttműködést.

"Megtanultuk mi a küldetésünk"

Szent István az európai nemzetek akkoriban formálódó családjának részesévé tette a magyarságot, olyan családtaggá, aki saját jogán része a családnak, mert minden tekintetben megáll a saját lábán: képes megvédeni magát és a saját érdekeit, mindenkivel együttműködik a közös jó, a kölcsönös érdek és a kölcsönös tisztelet jegyében. Így fogalmazott Szent István király uralkodásának jelentőségéről ünnepi beszédében Cserna Gábor polgármester. Forrás - DO

VI. Decathlon Nyári Kispályás Foci Bajnokság

Talán országos szinten is egyedülálló ötlet volt néhány évvel ezelőtt útjára indítani egy bajnokságot az év legforróbb időszakában. Uborkaszezon – mondják – hiszen nyáron a labda pihen, a játékos nyaral. De nem nálunk. Dunaújvárosban gondoltak egy nagyot és nyári bajnokságot szerveztek és szerveznek idén immár hatodik alkalommal. A bátor ötletnek bátor követői is akadtak – igazolva azt a tételt, hogy a jó kezdeményezésnek működnie kell. A DECATHLON Dunaújváros Áruház a kezdetektől támogatja a nyári pontvadászatot és a szervezők is jól kalkuláltak, hiszen nagyszerű csapatok lépnek pályára a nagy melegben évről-évre. Ezen a nyáron a 10 csapat közül kiemelkedett a Steelworkers gárdája, hiszen veretlenül, pontveszteség nélkül abszolválta a sorozatot. Kovács József csapatvezető játékosai láthatóan jó erőben várják az I. osztályt, ugyanis a „DECATHLON-bajnok” újoncként fog szerepelni a legmagasabb osztályban ősszel. Természetesen a többi gárda felkészülését az új szezonra jól segítette a mérkőzés-sorozat.Forrás - DLSZ

Pályaépítési munkák - Tájékoztatás

A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2017. szeptember 1-től 2017. október 23-ig Kelenföld - Százhalombatta állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A 2017/2018. évi önkormányzati menetrendi egyeztetések alkalmával az érintett járások tájékoztatásra kerültek a 40a Budapest – Pusztaszabolcs vasútvonalon megkezdődött pályakarbantartási munkálatokról, amelyek miatt időszakosan többször változik majd a vasúti menetrend. A változásokat az autóbuszos szolgáltató társaságok figyelemmel kísérik és csatlakozó járataikat az ideiglenes vasúti menetrendhez igazítják, ahol ez a többségi utasok érdekeinek megfelelően kivitelezhető. Ezúton is kérik, hogy az utasok ne megszokás szerint közlekedjenek, figyeljék a kihelyezett tájékoztató hirdetményeket, illetve használják az aktuális információkat tartalmazó www.mavcsoport.hu integrált honlapot.  A módosított vasúti menetrendet a csatolt hirdetmény tartalmazza.

Az E.ON Zrt. tájékoztatása

Az E.ON Zrt. tájékoztatása szerint, folyamatos korszerűsítést hajt végre a hálózaton. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültségmentesítése. A szükséges munkálatok miatt 2017. augusztus 29-én, kedden 8 órától várhatóan 14 óráig Dunaújvárosban, a Borgőz utca, Ivó utca, Palánk utca, Harcsa köz, Európa tanács utca 11-20-ig, Csabagyöngye utca 26., 27., 3073/25, 3073/39/40 Hrsz., Üdülősor 38-56-ig, Sirály utca (3340 Hrsz.) Szabadidő park és Dunaújvárosi Egyetem területén áramszünet lesz. Ugyancsak 2017. augusztus 29-én, kedden 9 órától várhatóan 15 óráig a Kossuth L. u. 2., 2a, 2b, 4., 6., Vasmű u. 33. sz. épülettel szemben lévő pavilonok területén is áramszünet lesz. A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérik a lakosság megértését! A tervezett üzemszünetekről internetes oldalukon tájékozódhatnak: www.eon.hu.

Közeleg az Augusztális!

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából, a Tourinform Iroda szervezésében az idei évben is színes programokra készülhetnek az érdeklődők! Nemzeti ünnepünk programsorozata már 2017. augusztus 19-én, szombaton kezdetét veszi, a Fúvószenekarok és Mazsorettek XXI. Nemzetközi Találkozóját csodálhatja meg a közönség! Szintén augusztus 19-én a Pentelei Klubházban is megtartják hagyományőrző rendezvényüket! 2017. augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén 9 órától kezdődnek a színpadi programok a Szalki-szigeten, a hivatalos megnyitó 11:30 órakor kezdődik Cserna Gábor polgármester úr köszöntőjével! További részletek a plakáton!

TÁJÉKOZTATÁS - Dózsa György út felújítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában és kezelésében lévő Dózsa Gy. út egy szakaszát (erdei tornapálya és Baracsi úti körforgó közötti kifelé vezető 2 sáv) felújítják. A br. 92.620.625 forint összegű beruházás kivitelezője a DVG Zrt. A felújítás ideje alatt, 2017. 08. 22. - 2017. 09. 30. közötti időszakban forgalomkorlátozásra kell számítani. A felújítás két ütembe fog zajlani. Az építés során mindvégig fenntartják a kétirányú forgalmat. Négy sávból kettőn folyamatos lesz a forgalom, ahol 30 km/h sebességkorlátozást vezetnek be. Az első ütemben az erdei tornapálya és körforgó közötti szakaszon zajlik a munkavégzés. A másik ütemben a körforgalom behajtó ágának a marása, majd az aszfaltozás ideje alatt kézi irányítással szabályozzák a forgalom zavartalan áthaladását. A kivitelezés ideje alatt a Dózsa Gy. úti helyi- és helyközi buszmegállóját (volt Ifi bár előtti) megszüntetik. A KNYKK Zrt.-vel történt egyeztetés alapján, az utasok felszállására a Kandó K. téren (vasútállomás), és az Interspar előtti buszmegállóban lesz lehetőség.