Hírek

Ady-napok Dunaújvárosban

A jeles napok sorában ez év őszén érkezünk Ady Endre születésének 140. évfordulójához. Ennek kapcsán az utóbbi időben talán kissé elfeledett költőre emlékezünk egy rendezvénysorozattal 2017. november 23-24-én. A programok három dunaújvárosi intézmény közreműködésével jönnek létre: a József Attila Könyvtár, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza fogott össze az ügy érdekében. A megvalósítást a dunaújvárosi önkormányzat támogatja.

A Fejér megyei toborzó csoport továbbra is folytatja munkáját - Várják az érdeklődőket

A határvadász-képzés iránt érdeklődőket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2017. július 25-e és július 27-e között az alábbi helyszíneken és időpontokban tájékoztatják:

2017. július 25-én 16 óra és 19 óra között - Székesfehérvár, Alba Plaza
2017. július 26-án 12 óra és 15 óra között - Székesfehérvár, Alba Plaza
2017. július 27-én 16 óra és 19 óra között - Székesfehérvár, Alba Plaza

A jelentkezők érdeklődhetnek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, a megye rendőrkapitányságain, illetve a rendőrség honlapján is megtalálják a jelentkezéshez szükséges információkat. http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarvadasz-kepzes/hatarva…

Felhívás - Fejér Megyei Civil Információs Centrum

A Fejér Megyei Civil Információs Centrum az alábbi felhívást tette közzé: "Tisztelt Civil Szervezeti Vezetők! Az utóbbi időben több civil szervezet is jelezte, hogy a http://www.alapitvanyokgazdalkodasa.hu/ weboldal megkeresett több szervezetet, miszerint a pénzügyi beszámolójuk áttekintését követően hibákat fedezett fel benne.  A vállalkozás jelezte, hogy amennyiben rövid időn belül nem javítják ki, „nem átlátható” szervezetnek fogják őket minősíteni, továbbá a bíróságtól 100.000-900.000 forintig terjedő pénzbírságra számíthatnak. Kérem, hogy segítsétek munkánkat azzal, hogy jelzitek felénk, ha a fenti szervezet keresett Benneteket, mert félreértésre ad okot! Ők nem jogosultak ilyen minősítést adni. Ha a szervezeteteket is keresték ez ügyben, forduljatok hozzánk bizalommal, hogy tudjunk segíteni.

Sebők Jusztina szakmai koordinátor

Kapcsolat:
Cím: 8000 Székesfehérérvár, Rákóczi u. 25. Nyitva: Hétköznap 8-18 óra között
Email: cic@echomail.hu
Telefon: Fehérvári Civil Központ: (22) 502-276 ; Civil Információs Centrum: (22) 504-201

Egy kutyát sem altattak el

Nagy port kavart adatok és számok jelentek meg a közösségi oldalakon arról, miszerint a Polgármesteri Hivatal Gyepmesteri Telepén tucatszám altatnak el gazdira váró kutyákat. Az esetről dr. Sürü Renáta, városunk jegyzője és dr. Szlávik Ferenc főállatorvos beszélt a DO-nak. https://dunaujvaros.com/hirek/201707/egy_kutyat_sem_altattak_el

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság augusztusi ügyfélfogadása

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a hátrányos megkülönböztetéssel okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése. Keresse fel Dr. Szatmári Éva Fejér megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását: +36 30/ 960-2657, eva.drszatmari@gmail.com.

Horgász-, Halászlé- és Halfőző Verseny

Horgász-, Halászlé- és Halfőző Versenyt a Szalki-szigeten! Időpont: 2017. július 29. szombat Helyszín: Dunaújváros, Felső-öböl és a kemping területe

Színpadi programok:

13:00 Köszöntő
13:15 Eredményhirdetés, díjak átadása
13:45 Ráduly Attila zenekara
15:00 Pentelei Kéknefelejcs Együttes fellépése
15:15 Dunaújvárosi Fúvószenekar
16:15 Spartan Cheerleaders produkciója
16:30 Barkóczi Gyula „Fehérvár Hangja” fellépése
18:00 UNIQUE Együttes koncertje

Egész napos gyerekprogram, játszóház, ugrálóvár, trambulin, pecázás, gasztronómiai bemutatók, harcsapacal, halkolbász, pecsenyék, sör-, bor-, pálinkaház.

Sport: 2017. július 28-30. Strandröplabda Országos Bajnokság III. Mesterforduló

A rendezvény ingyenes!

Bővebb információ a plakáton!

Strandröplabda Országos Bajnokság III. Mesterforduló

STRANDRÖPLABDA Országos Bajnokság III. Mesterforduló

Időpont: 2017. július 28-30.

Helyszín: Dunaújváros, Szalki-sziget

Bővebb információ a plakáton!

Sajtóközlemény

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának gyepmesteri telepével kapcsolatban az alábbiakat közöljük:

Az egyik legnagyobb közösségi portálon megjelent észrevételekkel kapcsolatban az illetékes szakemberekkel történő egyeztetés folyamatban van. Dr. Sürü Renáta jegyző asszony személyesen vette fel a kapcsolatot többek között a hatósági főállatorvossal, akinek hivatalos írásos állásfoglalását kérte.

Ezúton erősítjük meg, hogy hivatalunkhoz eddig is és ezután is bárki fordulhat közérdekű adatigénylés, vagy bármilyen panasz benyújtásának tárgyában. A panasz, vagy érdeklődés beérkezését minden esetben az idevonatkozó szabályok szerinti hivatalos intézkedés követi.

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy fentieknek megfelelően hivatalunk ez ügyben is megteszi a szükséges lépéseket az ügy tisztázása érdekében. A folyamat lezárásáig minden érintett szíves türelmét kérjük.

Pálfi-Németh Tünde

Dunaújváros Megyei Jogú Város

önkormányzati sajtószóvivő

2016/2017-es bajnoki szezon évadzárója

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség nem csak Dunaújváros legnagyobb amatőr labdarúgó bázisa, hanem országos szintén is az egyik legjelentősebb ilyen típusú tömörülés, hiszen szervezése alatt évente 5000 sportoló lép pályára Dunaújvárosban. Erre méltán lehetünk büszkék. A DLSZ alapvető célja, hogy minél több gyereket szólítson a pályákra, valamint az ifjúsági, felnőtt korosztályt aktív életre ösztönözze, és az idősebb, azaz senior korosztálynak is lehetőséget biztosítson a testmozgásra, valamint a szebbik nem képviselőit, vagyis a hölgyeket is sportolásra biztassa. Az alábbiakban a DLSZ beszámolóját olvashatják.