
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulója alkalmából ünnepséget rendez városunk önkormányzata. 2017. október 23-án (hétfőn) délelőtt 9:00 órakor a temetői kopjafánál kezdődik az ünnepi megemlékezés, a Himnusz közös eléneklését követően a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza előadását láthatja a közönség (Kovács Vanda színésznő és Sipos Imre színész), majd Dr. Kovács Péter, a Fejér Megyei Kormányhivatal, Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetőjének ünnepi beszédével, és koszorúzással folytatódik a megemlékezés, melyet a Szózat közös eléneklése zár. Szeretettel várjuk az emlékező közönséget!
Ezt követően 11:00 órakor a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában zártkörű rendezvényen Cserna Gábor polgármester úr mond ünnepi beszédet, és átadja a Dunaújvárosért Díjat. Az ünnepi műsor alkalmával a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes („A harcom, végigharcolom!” című előadás), valamint a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola (Juhos Melinda, Tótin Katalin, Tótin István, Tótin Szilvia) előadását láthatja a közönség.
A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint, 2017. október 24-től 2017. december 7-ig Kelenföld – Százhalombatta állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A módosított menetrendet a csatolt hirdetmény tartalmazza.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a DVCSH Kft. a távfűtő vezetéken lévő csőtörés miatt előreláthatóan 2017. október 16. - 2017. november 10. között hibaelhárítási munkákat végez az Esze Tamás utcában. Az Esze Tamás utca - Táncsics M. u. - Vörösmarty u. közötti szakaszt ezért teljes szélességében lezárják. Csak a Dunanett Nonprofit Kft. autói hajthatnak majd be a területre.
Valamint az EON Dél- dunántúli Áramhálózati Zrt. a Dunaújváros Dózsa György u. (butiksor) közvilágítási kábelcseréjét 2017. 10. 16-án, hétfői napon elkezdi és várhatóan 2017. 10. 27-ig tartanak a munkálatok. A kábelcsere a butiksor 2-38 házszámok közötti területet érinti. A kábelcseréhez szükséges burkolatbontások az autóparkolókat szakaszosan érinteni fogja.
Továbbá az EON Dél- dunántúli Áramhálózati Zrt. a Dunaújváros 11 kV-os kábelcserét szintén 2017. 10. 16-án, hétfőn elkezdi és várhatóan 2017. 10. 27-ig tartanak a munkálatok. A kábelcsere a Martinovics Ignác u.- Római krt.- Fáy András u. közötti területet érinti. A kábelcseréhez szükséges burkolatbontások a Római körút autóbuszmegállóját is érinteni fogja. A megálló nem lesz használhatatlan, de a kábelezési munkákhoz szükséges munkagödrök megközelítése veszélyes lehet, ezért kérjük a közlekedők fokozott figyelmét, és azok elkerülését!
Kérjük a lakosságot, hogy a munkák során biztosítsák a szakemberek számára a munkához szükséges mozgásteret. A munkálatok erős zajhatással járnak, amiért előre is kérjük a lakosság türelmét és megértését!

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a sportlétesítmény bérleti díjának pályázati támogatási rendszeréről szóló 1/2016. (I.22.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet a sportszervezetek és sportegyesületek, oktatási intézmények, óvodák támogatására elkülönített összeg elnyerésére, illetve célirányos felhasználására. A rendeletben meghatározott sportlétesítmények bérleti díjának megfizetéséhez nyújtott támogatásra fordítható pénzkeret a közgyűlés éves költségvetési rendeletében várhatóan bruttó 382.264.920,- Ft. Támogatott időszak: 2018. január 01. - 2018. december 31. Pályázat célja: A városban működő szervezetek munkájának támogatása. A pályázatot az önkormányzat által kibocsátott adatlap pontos kitöltésével és a mellékletek csatolásával kell Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztályára kell benyújtani 2017. október 31. napjáig.

Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista idén ősszel végigfutja a Duna teljes, 3.000 km hosszú partszakaszát. 2017. október 20-án, pénteken 16 órakor Dunaújvárosba is ellátogat, hogy felhívja a figyelmet a környezetbarát közlekedés és a Duna Régió Stratégia fontosságára! Az ultramaratonista sportoló október 20-án, pénteken 16 órakor várja a futás, illetve a sport szerelmeseit (csatlakozhatnak biciklisek is) a Decathlon Áruház parkolójában, hogy a felvezető autó kíséretében együtt érkezzenek meg a Városháza térre! Megközelítően 16:30 óra magasságában a Városháza téren Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester fogadja őket. Csatlakozzon Ön is az egyedülálló sportteljesítményhez!

A rendőrség munkatársai a következő napokban Székesfehérváron és Iszkaszentgyörgyön népszerűsítik a határvadász hivatást. Az érdeklődők a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjának tagjaitól az alábbi helyszíneken és időpontokban kérhetnek felvilágosítást:
- 2017. október 10-én 16 órától 19 óráig – Székesfehérvár, Auchan Áruház,
- 2017. október 11-én 12 órától 15 óráig – Székesfehérvár, Auchan Áruház,
- 2017. október 12-én 16 órától 19 óráig – Székesfehérvár, Auchan Áruház,
- 2017. október 14-én 10 órától 16 óráig – Iszkaszentgyörgy, Szüreti Felvonulás.
A szakemberek a személyes találkozó alkalmával a határvadász-képzés felvételi eljárásáról, az alkalmassági vizsgálatok részleteiről és a fizikai felméréssel kapcsolatos követelményekről tájékoztatják a jelentkezőket. A jelenlévők a hivatásos szolgálatellátással kapcsolatos tájékoztató kiadványokat, a konkrét elhatározással érkezők pedig felvételi egységcsomagot vehetnek át a rendőrség munkatársaitól. Forrás

A Zéró Tolerancia és a Kan-Ászok FC összecsapásával kezdődött szombaton reggel az I. Diablo Kupa kispályás labdarúgó torna az Arany János Általános Iskola tornacsarnokában. A harmad és negyed osztályban játszó csapatoknak kiírt sportnapon közel száz amatőr labdarúgó döntött a foci, a mozgás, a sportolás mellett. Délutánra a nagyszerű csoportmeccseket követően kialakult helyosztók és az elődöntők párosítása. Az első elődöntőben a Kan-Ászok csapata Csordás István vezérletével, két góllal jobbnak bizonyult a város egyik legrégebbi aktív csapata, a Bongó ellen, míg a másik ágon az addig még gólt sem kapó 100%-os teljesítményt nyújtó Gaszisportvideo játékosait hatalmas csatára késztette a Zéró Tolerancia, de megakadályozni nem tudták, hogy döntőbe jussanak. (3:2) A bronzmérkőzésre el is fáradtak Zérós fiúk, így a Bongó magabiztosan hozta a mérkőzést (5:2). Az arany-csata aztán nagy izgalmakat, fordulatos játékot és végül büntetőrúgásokat hozott. Ebben a rendes játékidő végén egyenlítő Kan Ászok voltak ezúttal a jobbak és ők emelhették magasra a trófeát. Ahogy a szervezők várták, remek játékot és nagyszerű hangulatot könyvelhettek el a nap végén. Abban pedig mindenki egyetértett, hogy jövőre is meg kell rendezni a Diablo Kupát, mert helye van a dunaújvárosi kispályás labdarúgó tornák palettáján.

Az önkormányzati megemlékezést 2017. október 06-án, délelőtt tartották a '48-as Emlékműnél, ahol a Bánki iskola diákjainak műsora után Pocsainé Varga Veronika igazgató asszony mondott beszédet, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit. Forrás - DO