Hírek
Angyal mellettem - DUNAÚJVÁROSI SPORTCSARNOK - október 25.!
Presser 2005-ben egy lányt látott mezítláb besétálni a Megasztár válogatására. Noha még hónapokkal a döntő előtt jártak, a dal végére már biztosan tudta, hogy a verseny egyik legnagyobb esélyesét hallotta a zsűri. Az a lány Rúzsa Magdi volt, és az Aprócska bluest énekelte. Pályájuk azóta csak néhány - igaz, jelentős - felvillanásra találkozott, de 2015 tavaszától együtt dolgoznak az Angyal mellettem című új közös előadásukon, melyet 2015 novemberétől országos turnén mutattak be. A koncert nagy részét kettesben adják elő, de csatlakozik hozzájuk három kiemelkedő tudású hangszeres művész is, hogy együtt egy különleges, mondhatni egzotikus zenei együttest alkossanak. www. gagprodukcio.hu
Tájékoztatás - Időszakos áramszünet október 27-én!
Az E.ON Zrt. folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatunkon. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültségmentesítése. A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében 2016. október 27-én (csütörtökön) 8 órától várhatóan 16 óráig Dunaújváros: Akácos u. 31-41., 3688/13, 3688/14, 3685/2, 3684, Pipacs köz 2b,2c, Neumann János u.-ban az Elco Trade Kft., Üdülő sor 36-60., Sirály u., Dunai lejáró, Rév utca, Ágacska u., Palánk u., Európa Tanács u., Harcsa u., Borgőz u., Ivó u., Csabagyöngye u., Barsi Dénes u., Butykos köz, Táborállás u. 22-90., 15-63., Ezüstfenyő u., Vágó Eszter u., Liliom köz, Rózsa u., Pillangó köz, Magyar u. 86-110., 81- 91., MOL, Unix Autó alkatrész, Szilárd Leo u., Peugeot Autó-Máté, Ford Autó-Máté, Hit Gyülekezet, Előd u., Álmos u., Ond u., Búzavirág u. 2-14., 1-3., Somogyi József u., Berán Lajos u., Ravasz Erzsébet u., Frangepán u., Frangepán köz, Páskom u., Rosti Pál sor, Attila u., Viola u., Vadvirág u., Mikszáth Kálmán u., Mikszáth Kálmán köz, Temető u. 35-45., 42-60., 19026_TR Szennyvízátemelő, Barackos zárt kertek, Tüske tanya, Posta erősítő területén, valamint szintén ezen a napon Rácalmáson a Szentkúti u. területén áramszünet lesz A tervezett üzemszünetekről internetes oldalukon tájékozódhatnak: www.eon.hu.
A DUNAÚJVÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL tájékoztatása
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy munkarendváltozás miatt a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás az alábbiak szerint módosul:
2016. október 14. péntek 8-12 és 13-16 óráig |
2016. október 15. szombat 8-12 óráig |
2016. október 31. hétfő munkaszüneti nap |
2016. november 01. kedd munkaszüneti nap |
A munkaszüneti napokat követően változatlan ügyfélfogadási időben várjuk Tisztelt Ügyfeleinket!
Megértésüket köszönjük!
A DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSI HIVATAL tájékoztatása
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy munkarendváltozás miatt hivatalunkban az ügyfélfogadás az alábbiak szerint módosul:
2016. október 14. péntek 2016. október 15. szombat 2016. október 31. hétfő 2016. november 01. kedd |
Hatósági, Gyámügyi Építésügyi Osztály
8 – 12 és 13 – 16 8 – 12 munkaszüneti nap munkaszüneti nap
|
Kormányablak Osztály
7 – 17 8 – 12 munkaszüneti nap munkaszüneti nap
|
A munkaszüneti napokat követően változatlan ügyfélfogadási időben várjuk Tisztelt Ügyfeleinket!
Tájékoztatás
Az E.ON Zrt. tájékoztatása szerint, 2016. október 25-én, kedden 8:30 és 9:30 óra között Dunaújvárosban a garázsváros és az ott lévő szerelőműhelyek területén üzemzavar megelőzése céljából kikapcsolást fognak végezni, hogy a hibaelhárítás megoldott legyen.
Tájékoztatás - Mindenszentek, Halottak napja
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az előző évekhez hasonlóan a Mindenszentek és Halottak napja miatt, forgalmi rend változás lesz Dunaújvárosban a köztemető környékén. A forgalmasabb időszakokban a Temető utca Vadvirág utca kereszteződésében minden a temető irányába haladó járművet a Vadvirág utca - Frangepán utca útvonalra terelnek, az autóbuszok, taxik, valamint a mozgáskorlátozottakat szállító járművek kivételével. A Vadvirág utca egyirányú lesz a Temető utca felől a Frangepán utca irányába. A Frangepán utca egyirányú lesz a Vadvirág utca felől a Temető irányába. Parkolni a környező utcákban és a közeli füves területen lehet. A Frangepán utcában a menetirány szerinti baloldalon két kerékkel a járdán a parkolás engedélyezett lesz. A forgalmi rend változására, 2016. október 28-tól (péntektől) november 1-ig (keddig) lehet számítani. Ebben az időszakban a forgalmi rendet és a várakozó autók biztonságát a rendőrség, közterület-felügyelet és a polgárőrség biztosítja. A temető ebben az időszakban 6-22 óra között várja az emlékezőket. A temető 6-os út felőli hátsó kapuja október 21-től november 2-ig szintén nyitva van, így ebből az irányból is megközelíthető. A gépjárművel érkezőktől kérjük, hogy a jármű utasterében látható helyen semmilyen értéket ne hagyjanak! A temető területére ebben az időszakban, csak a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők hajthatnak be gépjárművel. A mindenszenteki megnövekvő gépjárműforgalom hatékonyabb lebonyolítása érdekében a Dunaújváros, Magyar út 49. sz. (régi Szórád M. Ált. Isk.) előtt és a Magyar út elején (Park Center, Shell kút) lévő jelzőlámpák 2016.10.28. péntek 12.00-től 2016.11.02. kedd reggelig sárga villogó üzemmódban működnek. A temetőhöz közlekedő hely autóbuszok október 29-én és 30-án igény szerint sűrített menetrenddel közlekednek, míg 31-én és 1-jén negyedórás időközönkénti indulással szolgálják ki az utazóközönséget.
Amikor a magyar szabadságvágy a felszínre tört
Közös megemlékezésre hívta a városlakókat az önkormányzat a temetői kopjafához az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének hatvanadik évfordulója alkalmából. A hagyományoknak megfelelően az önkormányzati ünnepség a színházban folytatódott, amelyen átadták a Dunaújvárosért Díjakat.
Sikeres újraélesztés Dunaújvárosban – helytálltak a létesítményi tűzoltók
Életmentéshez kaptak riasztást a VÉD-SZ Kft. főfoglalkozású létesítményi tűzoltói a dunaújvárosi papírgyárban, a Hamburger Hungária Kft. telephelyén október 19-én. Egy nyerges vontató egy több tonnás fém konténerhez szorított egy férfit. A tűzoltók, miután észlelték, hogy nem tapasztalnak életjelenségeket a beszorult embernél elvontatták a konténert, kiszabadították és azonnal megkezdték a félautomata defibrillátorral és oxigénnel kiegészített újraélesztést. A mentők kiérkezéséig folyamatosan végezték a protokollt, pár perccel később pedig ismét volt légzése és keringése a sérültnek, akit a mentők súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A létesítmény tűzoltói korábban úgynevezett emelt szintű elsősegély nyújtó képzésben részesültek a dunaújvárosi mentőállomás munkatársaitól, és a tudásukat negyedévente felfrissítik. Az előbb ismertetett eset is jó példája annak, hogy a befektetett munka nem volt hiábavaló.
Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes
Fejér megyei katasztrófavédelmi szóvivő
Összeadódó energia – összeadódó lehetőségek – intelligens megoldások
Kaposvár vezetésével hat megyei jogú város – a somogyi megyeszékhely mellett Zalaegerszeg, Veszprém, Dunaújváros, Tatabánya, Szombathely – összefogott azért, hogy összehangolják és közösen valósítsák meg az energetikai törekvéseiket.