Hírek

Hingyi László képviselő úr az Óvárosban élőket invitálja lakossági fórumra

Hingyi László önkormányzati képviselő úr Lakossági Fórumot hirdet az Óvárosban élők számára a buszközlekedés témájában! Az Alba Volán Zrt. képviseletében, Erős István, a Fejér megyei személyszállítás üzletágvezetője, valamint Tóth Ferenc, helyi üzemvezető is részt vesz a fórumon. A fórum időpontja: 2015. február 18. szerda 16:00 óra. A fórum helyszíne: Pentele Klubház.

Közlekedésbiztonsági pályázatot hirdet az NFM általános iskoláknak

A gyerekek tudatosságának növelése a célja annak a 100 millió forintos közlekedésbiztonsági pályázatnak, amelyet az NFM a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) és a Közlekedéstudományi Intézettel (KTI) együttműködésben hirdetett meg általános iskolák számára.

Honvédelmi igazgatási felkészítés-sorozat a Megyeházán

Magyarország Kormányának határozata alapján, a védelmi igazgatásban tevékenykedő területi, helyi és települési szinteken szerepet játszó, döntéshozó és döntés-előkészítő munkakört ellátók részére - a HM Védelmi Hivatal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Fejér Megyei Védelmi Bizottság együttes szervezésében -, kétnapos honvédelmi igazgatási felkészítést tartottak a Fejér Megyei Kormányhivatal Dísztermében.

Nemzeti konzultáció indul a megélhetési bevándorlásról

A kormány támogatja a Fidesz frakció kezdeményezését, hogy nemzeti konzultáció induljon a megélhetési és gazdasági bevándorlásról – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Csökkent az influenza megbetegedések száma

A megye egész területén a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány csökkenést mutatott, a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány valamennyi járás és a megye területén jelentősen meghaladta a járványos küszöb értéket. Az influenza aktivitás megyénkben a magas tartományban van.

Magyarországon jön létre az UNICEF szolgáltató központja

Az ENSZ úgy döntött, hogy Magyarországon jön létre az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja szolgáltató központja - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára.

Elindult az internetről szóló nemzeti konzultáció

A www.internetkon.hu oldal elindulásával kezdetét vette az internetről szóló nemzeti konzultáció - jelentette be Deutsch Tamás, a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos Budapesten.

Félpályás útlezárás a Papírgyári út vasúti felüljárónál

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2015. 02. 12. (csütörtök) reggel 8.30 órától délután előreláthatóan 14 óráig félpályás útlezárás lesz a Papírgyári út vasúti felüljárónál. Kézi forgalomirányítás mellett lehet majd közlekedni az említett szakaszon. A vasúti felüljáró alatt lévő útszakasz vízelvezető árok takarítási munkáit végzi a DVG Zrt. és a DHHF Nonprofit Kft. A betonlapok elmozdítása és az iszapos hordalék takarítása akár több napot is igénybe vehet. A munkát a reggeli, délutáni műszakváltás és iskolai járatok idejére szüneteltetik. A Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztály az úton közlekedők fokozott figyelmet kéri!

Az IITI videópályázatot hirdet 10 és 30 év közötti korosztálynak

Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda pályázatot hirdet 10 és 30 év közötti korosztálynak! A pályázat lényege, hogy telefonnal, felvevőgéppel vagy akár fényképezőgéppel készíteni kell egy videót. Ami fontos, hogy riportfilm legyen! Három kifejezés legyen benne: tanár, könyv, hamburger! A videókat az iiti.info@gmail.com e-mail címre kell elküldeni! (Részletek a plakáton!)