Hírek
Mikulás-napi jótékonysági akció és nagyszerű dunaújvárosi szereplés a Magyar Önkormányzatok Foci Kupáján!
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség közös csapata remekül szerepelt az ország legnagyobb településeit képviselő önkormányzati amatőr csapatok kispályás focitornáján. A benevezettek magas létszáma miatt, Mikulás napján először a nyugati országrész „válogatottjai” mérkőztek meg egymással, aztán jövő márciusban a keleti „oldal” csapatai következnek. Az eseménysorozat fővédnöki tisztét Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára töltötte be. Az eseményhez kapcsolódóan Mikulás-nap alkalmából jótékonysági akcióra is sor került, amelynek keretében a tornán résztvevő önkormányzatok ajándékcsomagjait adták át az „Őrzők Közhasznú Alapítvány a Tűzoltó utcai Daganatos és Leukémiás Gyermekekért” számára, így a dunaújvárosiak is nagy csomagokkal érkeztek, melyek telis-teli voltak játékokkal, ajándékokkal.
Adventi Forgatag 2014
December 12-től december 23-ig színes programokkal és lélekhangoló műsorokkal várja a kilátogatókat az idei évi Adventi Forgatag!
Tisztelt Adózók!
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 23/2014. (XI.28.) önkormányzati rendeletével módosította az építményadóról szóló 57/2011. (XII.16.) önkormányzati rendeletét. A módosítás főként az építményadó alkalmazott mértékeit érintette. (A rendelet szövege megtalálható az általános tudnivalók menüpontban.)
Fontos határidők következnek!
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága szeretné felhívni az adózók és könyvelőik figyelmét néhány fontosabb helyi iparűzési adót érintő bejelentési, bevallási határidőre.
Letisztult szakmai funkciók, szolgáltatás-központú működés
Az emberi erőforrások minisztere október 31-én jelentette be huszonegy felsőoktatási intézmény kancellárjának nevét. A Dunaújvárosi Főiskolán a kancellári feladatokat 2014. november 15-étől Mészáros Virág korábbi főtitkár, megbízott humán- és jogi igazgató látja el, aki tevékenységét három fő alapelv mellett végzi majd
Kormányhivatali Mikulás-ünnepség
Idén először rendez központi Mikulás-ünnepséget a Fejér Megyei Kormányhivatal. A hivatal dolgozóinak gyermekei közül 168-an vesznek majd át ajándékcsomagot Székesfehérváron, a Magyar Király Szállóban, december 8-án, hétfőn 17 óra 30 perckor kezdődő eseményen. Az eseményen a fehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai mutatják be rövid műsorukat, majd a Nagykarácsonyi Mikulás és Manói köszöntik, ajándékozzák meg a gyermekeket. Nagykarácsonyban színes, ünnepi gyermekprogramokban gazdag a december, Mikulásfalván december 21-éig várják a látogatókat. A www.mikulasfalva.com oldalon olvasható a rendezvényeikről bővebb tájékoztatás. (kép:cardex.hu)
Intercisa Múzeum vasárnap is!
Az Intercisa Múzeum most vasárnap azaz dec. 07-én is nyitva tart a szokott időpontban 14.00 és 18.00 óra között. A belépés ingyenes.
NINCS INFLUENZA AKTIVITÁS
A megye területén, 2014. 48. hetében, az influenza figyelőszolgálat adatai alapján végzett becslés szerint 403 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 45,2%-al több, mint az előző héten. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei morbiditás 96,1%ooo volt. Influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz forduló betegek aránya járásonként változik, a területi morbiditás legmagasabb a Székesfehérvári járás területén 128,2%ooo (előző héthez képest 27,7%-os emelkedés); ezt követi a Dunaújvárosi járás 88,1%ooo (előző héthez képest 92,9%-os emelkedés); a Móri járás területén pedig 18,6%ooo (előző héthez képest 200,0%-os emelkedés). A megye egész területén a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány alacsony.
Adventi készülődés a fogyasztóvédelemmel
A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, a megye járási hivatalaival közösen segítséget ajánl a vállalkozásoknak és a fogyasztóknak az ünnep előtti készülődésben. Mire figyeljünk vásárlásaink során, hogyan érvényesítsük jogainkat, mire kötelezett a vállalkozó? Használja ki a lehetőséget, érdeklődjön a lakóhelyéhez közel!