Hírek
Jelentkezz diáknak! - Snétberger Zenei Tehetség Központ felhívása
A Snétberger Zenei Tehetség Központ idén is megrendezi országos tehetségkutatóját. A meghallgatásokra február 14. és március 8. között kerül sor az ország több pontján. A cél, hogy minél több hátrányos helyzetű, tehetséges diák kerüljön be a képzésbe, és kapjon ezzel lehetőséget a továbbtanulásra, zenei karrierje beindítására. A 2015-ös kurzus júniusban indul. Jelentkezni február 10-ig lehet az alapítvány honlapján, illetve e-mailben. www.snetbergerkozpont.hu jelentkezes@snetbergerkozpont.hu
Idén 2100 milliárd forintot kell lehívni Brüsszelből
Nagy kihívásnak nevezte csütörtökön Lázár János Brüsszelben, hogy Magyarországnak az idei év folyamán 2100 milliárd forint uniós forrást kell lehívnia.
Milliós fejlesztések városunkban
Mintegy hétszáz millió kormányzati támogatást kapott a város decemberben, és több intézmény pályázott sikerrel fejlesztési forrásokra. Ezekről számolt be csütörtökön Cserna Gábor polgármester és dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő.
Infokommunikációs akciótervet fogadott el a kormány
A kormány 2014 végén elfogadta az infokommunikációs szektor 2014-2020 közötti fejlesztési irányairól szóló ún. Zöld könyvet, amelynek célja, hogy a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia által megfogalmazott célkitűzések megvalósításához szükséges lépéseket részleteiben bemutassa.
A Polgármesteri Hivatal "C" szárnyába költözött át az anyakönyvi hivatal
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. január 19-től, a hétfői naptól az anyakönyvi ügyintézés immáron a Polgármesteri Hivatal „C” szárnyának emeleti szintjén, az új rendezvényterem terem melletti irodákban lehetséges. Munkatársaink a megszokott ügyfélfogadási időben várják az ügyfeleket!
Fokozott közúti ellenőrzés Fejér megyében
Fejér megye közútjain 2015. január 16-án 22 óra 2015. január 17-én 4 óra között fokozott rendőri jelenlétre kell számítani.
A rendőr – civil összefogás elismerése
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bátorságáért tárgyjutalomban részesítette a körzeti megbízottat és három civil segítőjét, akik részt vettek egy dunaújvárosi Nemzeti Dohánybolt kirablásával gyanúsított férfi elfogásában.
ÁTLÉPTÜK A JÁRVÁNYOS KÜSZÖB ÉRTÉKET
A megye területén, 2015. 02. hetében, az influenza figyelőszolgálat adatai alapján végzett becslés szerint 838 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 201,6%-al több, mint az előző héten. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei morbiditás 199,8%ooo volt, átlépve a járványos küszöb értéket.
Carissa Kupa jótékony akció: 1.357.000,- Forint
A XIII. Carissa Kupán elindított „Adj esélyt a szívnek!” elnevezésű jótékony akció célja az volt, hogy Dunaújváros egy új modern életmentő készülékhez jusson, hiszen nagyon kevés ilyen berendezés van a városban, pedig az egyik vezető halálozási ok ma Magyarországon a hirtelen szívmegállás. Szerencsére nagy jelentőséget tulajdonítottak a kezdeményezésnek Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzati képviselői, valamint a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség vezetői is, akik 200-200 ezer forinttal járultak hozzá a gyűjtéshez, de egy emberként mozdultak meg a segítőszándékú cégek, magánszemélyek, vállalkozások, sportegyesületek, sport szakágak is.





