Hírek

Elhunyt Bánhelyi Károly

Bánhelyi Károly a Dunaújvárosi Tervező Iroda építésze és városrendezője 2014. július 12-én elhunyt. 1970-ben kezdte el szakmai tevékenységét a Tervező Irodánál, 1978-ig építészként, 1982-ig településrendezőként, majd 1991-ig szakági főmérnökként végezte lelkiismeretes városépítészi tevékenységét. Ezt követően a Dunaterv Bt. tervezőjeként dolgozott. Szakértelmét tükrözik az északnyugati városrész tervpályázati, az Ófalu, Újpentele, illetve Béke városrész részletes rendezési tervdokumentumai, továbbá szívesen emlékezett az Alsó Duna-part települési tervkoncepciójában való aktív részvételére. Elkötelezetten támogatta és figyelemmel kísérte a helyi képzőművészeti tevékenységet, és maga is alkotott. Nyugdíjas éveiben több kiállítást is szervezett Dunaújvárosban.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata díszsírhely adományozásával adózik Bánhelyi Károly építész, városrendező, településtervező munkássága előtt. Családja körében 2014. július 24-én, csütörtökön 11:30 órakor kísérik utolsó útjára a Dunaújvárosi Temetőben.

Tájékoztatás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Magyarország területén 2014. 07. 18-tól 2014. 07. 20. vasárnapig a várható napi középhőmérséklet meghaladja a 25 °C-ot. Ennek alapján, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet szakmai ajánlásait is figyelembe véve Dr. Paller Judit mb. országos tiszti főorvos asszony az ország területére vonatkozóan 2014. 07. 18. 0.00 órától 2014. 07. 20. vasárnap 24:00 óráig II. fokú hőségriasztást adott ki.

Augusztus 04-én hétfőn csökkentett üzemű szirénapróba!

Minden hónap első hétfőjén szirénapróbával tesztelik a szakemberek a Monitoring és Lakossági Riasztó rendszert. Dunaújvárosban, a soron következő csökkentett üzemű (morgató) próbára 2014. augusztus 04-én hétfőn, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság döntése alapján, 11:00 órakor kerül sor.

Elkezdődtek a munkálatok a majdani Vásártéren!

A több mint 1 hektáros területen jelenleg bontási munkálatokat végeznek, de a kivitelezők szerint ősszel akár már használatba is tudjuk venni a Vásárteret. Első ütemben a bontási, állagmegóvási, fakivágási munkálatokat végzik, amelynek a befejezési határideje szeptember első hete. Egy épület megmarad, ahol szociális blokk kerül kialakításra, itt jelenleg  állagmegóvási munkálatokat végeznek. Mindezek költségvetése mintegy 8 millió forint. - mondta Nagy Zsolt a DVG Zrt.ágazatvezetője

Megszépült az erdei tornapálya

Közel negyvenéves az erdei tornapályánk. Látott már jobb és rosszabb napokat. Most ismét új életre kell, hiszen városi összefogással, közös akarattal visszakapja régi funkcióját. Forrás: www.infodunaujvaros.hu

Nyári egészségtábor, 10 helyszínnel

Nagy érdeklődéssel fogadta tavaly a lakosság a nyári Velence-tavi és balatoni szűrőprogramot. A szervezők azon dolgoznak, hogy ne legyen ez az idén sem másképpen.  Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága felkérésére 2014-ben is megrendezésre kerül a Nyári egészségtábor.

Most nem mondhatja, hogy nincs rá ideje – a strandra megy a szűrőkamion

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpontjának modern, digitális mammográfiás szűrőkamionja települ ki az agárdi Popstrand mellé 20014. július 18-20 között.

A százezredik kormányablak-ügyfelet köszöntötték!

Fekete Ádámnét és két gyermekét - mint a Fejér megyei kormányablakok százezredik ügyfeleit - a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, dr. Simon László kormánymegbízott köszöntötte július 11-én a Megyeházán, a Címerteremben.

A számlát Héliosz fizeti

Július 9-én, szerdán Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere, Cserna Gábor ünnepélyes keretek között adta át az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai Duna sori központi épületének komplex energetikai beruházását, amely az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Alap társfinanszírozásával 13 hónap alatt valósult meg. Az épület elektromos ellátásának és melegvíz előállításának számláit ezentúl a Nap fizeti.