Hírek

Közlemény - Zenés, táncos rendezvény csak rendezvénytartási engedély birtokában tartható

A közismert facebook közösségi portálon egy úgynevezett "Project X – Music War Fesztivál Dunaújváros" elnevezésű rendezvényt hirdetnek. Szeretnénk felhívni a lakosság és az érdeklődők figyelmét, hogy ez a rendezvény a csoport által hirdetett információkkal ellentétben nem valósulhat meg, ugyanis ez a csoportosulás sem Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatától, sem a Szalki-szigetet üzemeltető Hunép-Uniszol Zrt.-től NEM KÉRT ENGEDÉLYT!

Befejezték a fertőtlenítést, megkezdődött a szúnyoggyérítés

Fejér megyében mind a hét árvízzel érintett településen elbontották a védműveket, és június 19-én a szükséges fertőtlenítéseket is befejezték. Kulcson a hétvégén még víz alatt álló Hajós utcát is megtisztították, így a lakók már használhatják ezt az útszakaszt. Az árvíz után kiemelten fontos feladat a szúnyoggyérítés is, mert az elöntött területeken megnövekedett vízfelületek kedveznek a szúnyogok szaporodásának. A katasztrófavédelmi célú szúnyoggyérítés ütemterve alapján Ercsiben, Iváncsán, Adonyban, Kulcson, Rácalmáson, Dunaújvárosban, Baracson és Kisapostagon június 21-ig végzik a légi és a földi kémiai kezelést, illetve június 25-ig a biológiai gyérítést. FEJÉR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

Dr. Simon László a Fejér Megyei Kormányhivatal új igazgatója

A Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatójának dr. Simon Lászlót nevezte ki – 2013. június 20-ai hatállyal, határozatlan időre – dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, dr. Paróczai Csaba főigazgató javaslatára. Dr. Simon László a korábbi években a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, megyei rendőrfőkapitány volt – összesen több mint negyedszázada dolgozik a közszférában.

2013. július 01-jén, hétfőn a Polgármesteri Hivatal ZÁRVA TART!

Tájékoztajuk a lakosságot, hogy a köztisztviselők napját a törvény munkaszüneti nappá nyilvánította, ezért 2013. július 01-jén, hétfőn a Polgármesteri Hivatal ZÁRVA TART! Az ügyfeleket várjuk a következő ügyfélfogadási napon: július 03-án (szerdán) 8-12 és 13-18 óra között!

A mai naptól szúnyoggyérítés!

Nagy Lajos tű. alezredes, a Fejér Megyei Védelmi Bizottság Katasztrófavédelmi Operatív Munkacsoport vezetőjének tájékoztatása szerint, Dunaújváros vonatkozásában az alábbi időpontokban várható szúnyoggyérítés:

Légi kémiai kezelés: 06. 19-től (szerdai naptól) 06. 21-ig (péntekig)

Földi kémiai kezelés: (szintén) 06. 19-től (szerdai naptól) 06. 21-ig (péntekig)

Biológiai gyérítés (500 ha légi és 500 ha földi) június 19 és 25 között várható.

A kivitelezési időpontok az időjárás függvényében változhatnak!

 

Mindenki hazatérhetett a dunai árvíz után Fejérben

Kedd estére már az utolsó két lakó is visszatérhetett otthonába Adonyban és Ercsiben. Fejér megyében több településen befejezték a helyreállítást. Kisapostagon június 19-én szerdán is folytatódik a homokzsákok ürítése.

Csőtörés és útlezárás

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a mai napon csőtörés történt a Szalki-szigetről a városba vezető „500-as” csővezetéken, mely rendkívül hangsúlyos városunk ivóvízellátása tekintetében.A DVCSH Kft., hogy biztosítsa a zavartalan ivóvízellátást, a már megjavított pincesori „400”-as csővezetéket is nyomás alá helyezte, de feltehetően a cserélt szakasz alatti részen újabb meghibásodás történt, melynek okairól és mértékéről még nincs információja szolgáltatónak.Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a DVCSH Kft. a mai napon, a késő délutáni és esti órákban helyreállítási munkálatokat végez. A szolgáltató jelzése szerint az ivóvízellátás ugyan biztosított, de a víznyomás csökkenéséből adódóan akadozhat a szolgáltatás. A DVCSH Kft. szakemberei azon dolgoznak, hogy a holnapi napra a szolgáltatás ismét maradéktalanul biztosított legyen! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a fent leírtak miatt a Pincesoron ismét útlezárásra lesz szükség. Kérjük a lakosság türelmét, egyúttal a forgalomkorlátozás betartását.

Július 1-je: ügyfélfogadási szünnap a kormányhivatalokban

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 93. § (2) bekezdése alapján július 1-je munkaszüneti nap a közszolgálati tisztviselők számára. A Közszolgálati Tisztviselők Napján, 2013. július 1-jén, hétfőn a kormányablakok és az okmányirodák ügyfélfogadási szünnapot tartanak hazánkban. Ugyanezen a napon szünetel a kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek ügyfélfogadása is.  (Fejér Megyei Kormányhivatal)

Ketten már visszaköltözhettek otthonukba

A Duna rendkívüli árhulláma miatt Fejér megyében négy ember kitelepítése volt elkerülhetetlen, közülük ketten Adonyban már visszatérhettek otthonukba. A másik két érintett lakó – Ercsiben és Adonyban – az épületek fertőtlenítésének befejezését követően térhet haza, elhelyezésüket mindaddig az önkormányzatok biztosítják. A helyreállítási munkálatok június 18-án, kedden is folytatódnak a megyében.